Már 600 ezer aláírás a kisebbségi jogokért

FUEN
Berlin |

Elérte a 600 ezret az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós szintű védelmét sürgető Minority SafePack (kisebbségi biztonsági csomag) aláíróinak száma.

A hírt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke jelentette be ma Berlinben. Vince Loránt a FUEN nemzetközi médiafórumán a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy nyolc hét maradt a kezdeményezés érvényességéhez szükséges egymillió aláírás összegyűjtésére.

„A felén már túl vagyunk, de sok még a tennivaló” – mondta a szervezet vezetője, hozzátéve: nehézséget okoz, hogy nem minden kisebbség annyira jól szervezett, mint a Kárpát-medencei magyarság, de bízik abban, hogy a nagyon intenzív kampány révén sikerül egymillióra emelni a támogatók számát.
   
A kezdeményezés páratlan alkalom az őshonos kisebbségeknek, hogy felhívják magukra a figyelmet, és változást érjenek el az uniós szintű kisebbségvédelemben, amely ebben a pillanatban nulla szintű – mondta Vince Loránt.
 

Követelni kell, hogy az EU alkosson jogszabályokat a területén élő 50 millió őshonos kisebbségi védelmében, hogy a sokszínűség ne csak mottó legyen – tette hozzá. „Mi, a Kárpát-medencei magyarok tudjuk a legjobban, hogy folyamatosan problémáink vannak, ha a kisebbségi jogok ki vannak szolgáltatva az államok kényének-kedvének.”

Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. április 4-ig sikerül legkevesebb egymillió aláírást összegyűjteni. Az aláírásgyűjtést a FUEN tavaly májusban Kolozsváron tartott kongresszusán indították el.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?