Májusban bevezetik a négynapos munkahetet a kassai U. S. Steelben

U. S. Steel
Kassa |

Négynaposak lesznek a munkahetek májusban a kassai U. S. Steelben.

A vállalat vezetése a szakszervezetekkel egyetértésben, az acélgyártás helyzetének kedvezőtlen alakulása miatt döntött így. Az alkalmazottak 70 százalékos bérkompenzációt kapnak azokra a napokra, amikor nem dolgoznak – közölte kedden a TASR hírügynökséggel Ján Bača, a vállalat szóvivője.

„Az acélpiac kedvezőtlen és folyamatosan romló helyzete miatt a cég vezetése abban állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy május 1. és 31. között rövidebbek, négynaposak lesznek a munkahetek. Az intézkedés minden alkalmazottra vonatkozik” – mondta Bača.

A szóvivő elmondta, az intézkedés a költségek csökkentésére irányul, tekintettel az ipar és főleg az európai acélgyártók kedvezőtlen helyzetére. „Továbbá azt is reméljük tőle, hogy létrejön valamiféle szolidaritás az acéliparban tevékenykedők között, hogy a nehézségek minél kevésbé legyenek hatással dolgozóink és családjuk életére. A négynapos munkahét bevezetése lehetővé teszi, hogy rugalmasan kezeljük a helyzetet és minimalizáljuk a kedvezőtlen hatásait” – mondta a szóvivő. A részletekről belső kommunikációs csatornákon informálják az alkalmazottakat. Bača azt mondta, a vállalat folyamatosan figyelemmel kíséri a piac fejlődését, és készen áll, hogy alkalmazkodjon a gazdasági helyzethez.

„Úgy tekintünk az intézkedés bevezetésére, mint az egyik lehetséges megoldásra" - mondta Juraj Varga, a Vasas Szakszervezeti Szövetség (OZ KOVO)elnöke. Emlékeztetett arra, hogy ez a lépés nem kapcsolódik a kollektív szerződés kiegészítéséről folytatott tárgyalásokhoz, amiben a két fél kilenc találkozó után sem tudott megállapodni, és a szakszervezetek április 8-án sztrájkkészültséget hirdettek. A szakszervezetek 120 eurós béremelést kértek, később 70 euróra csökkentették ezt a követelést. A munkáltató ezzel szemben 20 eurós átlagos emelést ajánlott. A vita során a munka-, szociális és családügyi minisztérium által kijelölt személynek kellett közvetítenie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?