Majdnem minden ötödik gyerek kommunikál könnyebben az interneten

Pozsony |

Vannak, akik kellemetlenül érzik magukat offline, sokaknak nincs közös programja a szülőkkel, és sokuk gyakrabban ellenőrzi a mobilját, mint kéne. A Gyermekegészségügyi Igazgatóság (HBSC) 2018-ra vonatkozó felmérése az internet diákokra gyakorolt hatását is vizsgálta.

A Z generáció tagjai vagy Marc Prensky amerikai író által „digitális bennszülöttek” kifejezésen az 1995 és 2010 között született gyereket értjük, akik egyszerre fejlődtek a digitális technológiákkal és a telekommunikációval. Emiatt pedig mindennapi szokásaik jelentősen eltérhetnek az előző generációkétól. Egy 2011-es uniós nemzetközi tanulmány a 11 és 16 év közötti gyerekek 30%-ánál észlelt internetfüggőséggel kapcsolatos jeleket. Ugyanez a tanulmány azt is kimutatta, hogy átlagosan a gyerekek 7 évesen kerülnek először kapcsolatba az internettel, viszont ez az életkor folyamatosan csökken.

Szabályok nélkül

Bár rengetegen felhívták a figyelmet arra, hogy a gyerekek kiszolgáltatottak az interneten, sok szülő mégsem korlátozza gyerekének internethasználatát. A HBSC tavalyi évre vonatkozó felméréséből az derül ki, hogy még mindig többen vannak azok a gyerekek, akiknek szülei ritkán vagy egyáltalán nem szabályozzák, mit csinálhatnak az interneten. A 11, 13 és 15 évesek körében végzett, összesen 8902 szlovákiai diák válaszának felhasználásával kiértékelt felmérés szerint a tizenegy évesek közel fele mindenféle szabály nélkül internetezhet. A tizenhárom éveseknél ez a szám még 70% körül mozog, a tizenöt éveseknél pedig meghaladja a 80%-ot is azon diákok aránya, akiknek a szülei nem szólnak bele az internethasználatukba.

Közös tévézés

A felmérés rákérdezett a gyerekek szülőkkel együtt töltött idejére is. A megkérdezettek átlagosan 30%-a minden nap néz tévét a szüleivel, viszont minél idősebbek a gyerekek, annál kevesebbet. A 15 évesek több mint 20%-a azonban soha vagy csak nagyon ritkán nézi a szüleivel a tévét. Ez az arány a 11 éveseknél 11% körül mozog. A szülőkkel való közös játék a számítógépen még ritkább. A megkérdezett diákok több mint fele egyáltalán nem játszik PC-játékokat a szüleivel.

A szülővel 20–25% beszél

A szülőkkel való közös programoknál arra is rákérdeztek, hogy milyen gyakran beszélgetnek. A 11 évesek átlagosan 7,5%-a mondta, hogy sosem beszélgetnek a szülőkkel, a 13 éveseknél ez az arány 9%, a 15 éveseknél pedig több mint 11%. Azok aranya pedig – korosztálytól függetlenül –, akik minden nap beszélgetnek a szüleikkel 20-25% körül mozog.A tavalyi adatok alapján a 15 évesek 18-20%-a, a 13 éveseknek pedig 16%-a válaszolta, hogy az interneten könnyebben beszél a titkairól, félelmeiről vagy érzéseiről.

Mindennapi befolyás

A megkérdezett diákok válaszaiból az is kiderül, hogy már a 11 éveseknél is megfigyelhető, hogy a hangulatukra hatással van az internet. Átlag 9%-uk mondta, hogy gyakran érzi magát kényelmetlenül, ha nem lehet interneten. Ez a szám a 15 éveseknél magasabb, 15% körüli. Átlagosan a gyerekek kb. 7%-a állította, hogy a felmérés előtti egy évben nem evett vagy nem ivott, inkább internetezett. A 15 éveseknél azonban kitűnik, hogy míg a lányok 5%-a tapasztalt magán ilyesmit, addig a fiúk 13%-a. Többen vannak azok, akik bevallják, hogy gyakran akkor is interneteztek, ha az nem szórakoztatta őket, a 15 éveseknél ez átlagosan a megkérdezett diákok 19%-a. A 11 éveseknél pedig az figyelhető meg, hogy a fiúk kétszer annyian interneteztek, még ha nem érdekelte is őket, mint a lányok, és már az ő korosztályukban is előfordult, hogy az internet miatt háttérbe szorították családjukat, barátaikat vagy valamilyen feladatukat. Arányuk a korukkal együtt nőtt. Sokan többször ellenőrzik a mobiljukat, mint kellene: a 13 és 15 évesek átlagosan 33-34%-a vallotta be, hogy már mondták nekik, gyakrabban figyelik a telefonjukat, mint kellene, és a megkérdezett diákok mintegy 20%-a válaszolta, hogy lehangoltnak érzi magát, ha nem ellenőrzi a mobilját, vagy ha ki kell kapcsolnia. Egy 2018-ban készült tanulmány szerint az iskolások átlagosan hárompercenként ellenőrzik a mobiljukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?