Felére csökkent az Oroszországból érkező gázszállítás

földgáz

Oroszország értesítette a Szlovák Gázműveket (SPP) a földgázszállítások felére csökkentéséről, méghozzá a pénteki naptól kezdődően.

Az SPP már a hét elején is a tervezettnél alacsonyabb mennyiségű orosz gázszállítmányt regisztrált, azonban a csökkenés nem volt ennyire jelentős, mint ma – közölte a Szlovák Gázművek igazgatója, Richard Prokypčák.

Tegnap az SPP arról tájékoztatott, hogy a Gazprom Export információi alapján a gázszállítás körülbelül 30 százalékkal lesz alacsonyabb, jelenleg viszont már 50 százalékos a kiesés.

Egyelőre nem befolyásol minket a készletek felére csökkenése. Azzal a valós kockázattal viszont számolnunk kell, hogy teljesen leáll a gázszállítás

– mondta Prokypčák.

Az SPP igazgatója hozzátette, az a célja, hogy a háztartásokat és az ipart ne érintse a kiesés. Kiemelte: a vállalat folytatja a gáztartályok feltöltését július 10-ig, ezáltal Szlovákia megbirkózhat a következő fűtési szezonnal.

Szlovákia gáztározóiban jelenleg az ország éves fogyasztásának közel egyharmadát kitevő gázmennyiség van tárolva. A rendelkezésre álló adatok szerint ez az egyik legjobb arány az Európai Unióban.

(Denník N, hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?