Lunter: „Kotleba legyőzése volt a célom”

Besztercebánya |

<p>Ján Lunter (független) széles összefogásnak köszönhetően óriási fölénnyel, közel százezer szavazattal nyert. Az új megyeelnök nagytakarítást, együttműködést és fejlődést ígér.&nbsp;</p>

A közép-szlovákiai régió lakossága csak titkon reménykedett abban, hogy a szélsőséges, zöldpulóveres, bakancsos legények napjai meg vannak számlálva a megyei hivatalban. Még a legbizakodóbbak is szoros küzdelmet vártak. Annál nagyobb meglepetést okozott, hogy Ján Lunter fölényes győzelmet aratott. Szakértők egybehangzó véleménye szerint ez kizárólag a széles összefogásnak köszönhető, hiszen Marian Kotleba leváltásának reményében több jobboldali jelölt visszalépett. A sikerhez az országos viszonylatban is rendkívül magas, több mint 40%-os részvételi arány is hozzájárult.  Nem remélt siker Ján Lunter saját bevallása szerint nem számolt azzal, hogy ilyen jelentős előnnyel győzi le az immár távozó Marian Kotlebát. A választások éjszakáján kijelentette, hogy megyeelnökként első dolga lesz jól „kiszellőztetni” a megyei hivatalt, ezt követően pedig kitűzi rá az uniós zászlót. „Keresni fogom az együttműködés lehetőségét a megválasztott képviselőkkel, hogy megtaláljuk programjaink közös pontjait” – jelentette ki Ján Lunter, aki abban is bízik, hogy a különböző frakciókból megválasztott képviselők is az együttműködésre fognak törekedni. „Aktív megyét szeretnék csinálni Besztercebánya megyéből, hogy fiataljaink haza tudjanak térni külföldről, hogy öt év múlva jobb körülmények között éljünk” – zárta az új megyeelnök. Lunter saját bevallása szerint a kampány volt a legnehezebb, az elhatározás, hogy megméretteti magát.  „Szakemberekkel” Ján Lunter a terveit firtató kérdésekre azt mondta, hogy előbb szeretné felmérni a megye állapotát. Számol néhány általa jó szakembernek tartott személlyel is. „Szeretném, ha fiam, Ondrej, ahogyan a kampány alatt, úgy a hivatalban is mellettem állna” – közölte Lunter, aki szerint van erre képesítése. Hozzátette, hogy ha a képviselőtestületben lesz rá politikai akarat, akár a helyettese is lehetne.  Lejárató kampány Ján Lunter arra is kitért, hogy az utóbbi napokban nagyon kemény ellenkampány folyt ellene az interneten és a közösségi hálókon. Gyakorlatilag minden szempontból megpróbálták lejáratni. Állítása szerint orosz szerverek ontották magukból a lejárató propagandát. „A feleségemnek megjegyeztem, azon sem csodálkoznék, ha házasságon kívüli gyerekeket kerítenének elő. Ez a jóslatom ugyan nem jött be, de olyasmit olvastam, hogy elhagytam a családomat és hat gyermekemet” – példálózott az álhírekkel kapcsolatban.  Mičev és Klus elégedett Ján Lunter stábjával közösen várta az eredményeket Stanislav Mičev és Martin Klus is, mindketten Lunter javára léptek vissza. „Két célom volt: az egyik, hogy a zöldruhás legények kiköltözzenek a megyei hivatalból. A másik pedig, hogy megnyerjem a választásokat. Bár ez nem sikerült, de mivel a demokratikus jelölt kiütötte Kotlebát, a második célom teljesült” – reagált az eredményekre Stanislav Mičev. Az eredményvárón egyébként Miroslav Beblavý (független) és Viera Dubačová (OĽaNO) parlamenti képviselők is jelen voltak.  Sorok kígyóztak Információink szerint Besztercebányán több választási körzetben sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt. Időnként 20, de akár 40 percet is várakozniuk kellett a szavazóknak, hogy sorra kerüljenek. A déli településeken hasonlóról Rimaszombatban számoltak be a szavazók, bár itt jóval rövidebb volt a várakozási idő. A déli településeken jobbára a reggeli és a késő délutáni órákban szavaztak a polgárok. Nagyon sokan külföldről jöttek haza, hogy a változásra voksolhassanak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?