Lemond Mária Kolíková igazságügyi miniszter

Mária Kolíková

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter távozik a posztjáról – jelentette be a keddi sajtótájékoztatón Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke. Remišová közölte, ha a jövő hét végéig nem oldódik meg a koalíciós válság, lemond ő is. A párt továbbra is kitart a négyes koalíció megmaradása és Igor Matovič (OĽANO) lemondása mellett, de a kormány távozását nem akarja.

„Kolíková távozik a kormányból" - mondta.     

Remišová, és hozzátéve, ez Kolíková személyes döntése volt, Remišová nem azonosul vele. Egyúttal saját lemondását sem zárta ki a miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke. „Remélem, nem így lesz, de ha azt fogjuk látni, hogy a tárgyalások nem vezetnek sehová, bejelentem a döntésemet, ahogyan ma Kolíková bejelentette" - tette hozzá Remišová.

Döntését előreláthatólag jövő hétfőn (március 29.) jelenti be. Közölte, azt szeretné, ha a válság a jelenlegi kormányülés folytatása előtt megoldódna. „Ezt ne ultimátumnak vegyék, hanem őszinte igyekezetnek a válság mielőbbi megoldására” – jegyezte meg. Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke kijelentette, ha Remišová lemond, ő követni fogja. Felajánlja a posztját.

„Nem mondhatom, hogy a koalíciós partnerektől nem kaptam támogatást az igazságszolgáltatás megváltoztatásához, és azt sem, hogy a miniszterelnök nem támogatott ebben" - közölte Kolíková, és hozzátette, az alapvető változtatásokhoz nyugalomra és stabilitásra van szükség. Rámutatott azonban, hogy feszültség van a koalíciós partnerek között. Azt mondta, ahhoz, hogy a lemondás mellett döntött, a miniszterelnöknek az a nyilatkozata is hozzájárult, amikor azt mondta, Kolíková lemondása segítene megoldani a kormányválságot. Mária Kolíkovának továbbra is meggyőződése, hogy a négypárti koalíció képes stílust váltani és folytatni a kormányzást.

Ha látni fogja, hogy a kormányátalakítás feltételei teljesültek, Kolíková kész visszatérni az igazságügyi minisztériumba. Jana Žitňanská, a Za ľudí parlamenti klubjának elnöke kijelentette: ha megvalósul a kormányátalakítás, a párt Kolíkovát látná szívesen az igazságügyi miniszteri székben.

Kolíková azután nyújtotta be a lemondását, hogy Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök vasárnap (március 21.) bejelentette, hajlandó lemondani és a kormány tagjaként dolgozni tovább. Feltételül szabta Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter (már lemondott - a TASR megjegyzése), Mária Kolíková igazságügyi miniszter, Juraj Šeliga (mindketten Za ľudí), a parlament alelnöke lemondását, valamint Jana Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottsága elnökének távozását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?