Laššáková leváltotta az Szlovák Nemzeti Színház vezérigazgatóját

Ľubica Laššáková
Pozsony |

A miniszter asszonnyal való találkozónak a Szlovák Nemzeti Színházban (SND) kialakult helyzet megoldásáról és a kulturális intézmény finanszírozásáról kellett volna szólnia, de a jövőről folytatott párbeszéd helyett, a leváltásomról szóló határozatot kaptam meg. Ezt Marián Chudovský, a Szlovák Nemzeti Színház vezérigazgatója közölte, miután szerdán találkozott Ľubica Laššáková (Smer-SD) kulturális miniszterrel.

„Bíztam benne, hogy legalább elbeszélgetünk a lehetséges megoldásokról, amelyeket előkészítettem, és hogy legalább megvárjuk annak a vizsgálatnak az eredményét, melyet a kulturális tárca rendelt el az SND-ben” – közölte Chudovský a TASR-rel. „Az igyekezetem azonban meghiúsult, megkaptam a leváltásomról szóló határozatot” – tette hozzá a leköszönő vezérigazgató a miniszter asszonnyal való találkozása után, amely az első volt Laššáková 2018 márciusától kezdődő minisztersége alatt.

Chudovský meg van róla győződve, hogy az SND vezetése során nem követett el hibát. „Büszke vagyok rá, hogy egy átgondolt programot hoztunk létre, az otthoni és külföldi elismerések a rekordszintű jegyeladásokban is visszatükröződtek. Olyan projekteket is előkészítettünk, amelyek hosszútávon emelték volna az SND renoméját és presztízsét, ez most talán kicsit megszakad” – közölte. Megismételte: ha az SND továbbra is meg akarja tartani a magas művészi színvonalát és a versenyképességét Európa legjobb kulturális színtereivel, nagyobb támogatásra van szüksége. „Mindig mondom, hogy az SND - ahogy az egész szlovákiai kultúra is - alulfinanszírozott” – jelentette ki.

A jövőjéről egyelőre még nem gondolkozott, de meg van róla győződve, hogy színházi rendezéssel fog foglalkozni.

A miniszter asszony a szerdai találkozójuk után váltotta le az SND vezérigazgatóját. Laššáková korábban jelezte, hogy az SND gazdálkodásával kapcsolatos problémák miatt le kell vonni a személyes felelősséget. A miniszter asszony a kritikájában megemlítette az SND egyes alkalmazottainak a fizetése körüli problémákat, ami miatt sztrájkkészültség volt a színházban, ezenkívül felrótta, hogy a színház gazdaságilag veszteséges volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?