Lajčák: Azt szeretnénk, ha meghallanák Közép-Európa hangját

Miroslav Lajčák
Pozsony/Budapest |

Szeretnénk, ha Európa meghallaná Közép-Európa – Szlovákia, Magyarország és a V4-ek hangját – jelentette ki Miroslav Lajčák külügyminiszter (a Smer-SD jelöltje) hétfőn Budapesten, ahol Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével találkozott.

 

Lajčák elmondta, hogy szerinte ebben a régióban mindenki arra törekszik, hogy egy fejlett társadalmat hozzon létre, a lakóknak pedig jólétet és magas életszínvonalat biztosítson, és az ezekkel a törekvésekkel kapcsolatos tapasztalatok véleménye szerint feljogosítják a régiót arra, hogy bekapcsolódjon az Európában folyó diskurzusba.

Lajčák, akit Szijjártó hívott meg a magyar nagykövetek ülésére, pozitívan értékeli a szlovák-magyar bilaterális kapcsolatokat. „Büszkén mondhatom, hogy a jelenlegi szlovák és magyar kormánynak, illetve a külügyminisztereknek köszönhetően kiemelkedően jók a nemzetek közötti kapcsolatok. Elmondhatom, hogy sikerült leülnünk egy asztal mögé és felesleges érzelmek nélkül, de a problémákat figyelembe véve és azokat nem a szőnyeg alá söpörve tárgyalni" – hangsúlyozta.

Szijjártó szerint Magyarország és Szlovákia nemcsak szomszédok, hanem szövetséges országok is, a felek pedig az elmúlt években sokat dolgoztak azért, hogy ez így is maradjon. A miniszter elmondása szerint a két ország szorosan együttműködik az EU jövőjét érintő ügyekben, emellett mindkét ország harcol az illegális bevándorlás és a kötelező betelepítési kvóta ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?