Kuciakék és Zlatica Kušnírová szerint győzött az igazság

Zlatica Kušnírová

A meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak és a jegyese, Martina Kušnírová családja elégedett a Szlovák Legfelsőbb Bíróság keddi döntésével. Úgy tekintenek rá, mint az igazság győzelmére. Bíznak benne, hogy a Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) igazságos döntést fog hozni.

"Végeredményben örülök, hogy győzött az igazság. Olyan ez, mint az első reménysugár az igazságosságra Szlovákiában. Nem csak a mi két gyerekünkre gondolok, hanem az eljövendő nemzedékekre és az újságírókra is, hogy ne féljenek írni" - hangsúlyozta Zlatica Kušnírová, a meggyilkolt nő anyja. Hozzátette: kész tovább küzdeni, és bízik benne, hogy az ŠTS "jobb döntést" hoz.  

Jozef Kuciak, a meggyilkolt újságíró úgy tekint a Legfelsőbb Bíróság döntésére, mint egyfajta elégtételre. "Végre győzött az igazság. Bízom a sikeres befejezésben az ŠTS előtt" - fűzte hozzá. Reméli, hogy a specializált bíróság ezúttal igazságosabb döntést fog hozni. "Nem viselném el, ha mindent elölről kellene kezdeni" - jegyezte meg.

A Szlovák Legfelsőbb Bíróság kedden megsemmisítette a Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) 2020 szeptemberében hozott ítéletét a Kuciak-gyilkosság ügyében. A korábban felmentett Marian K. és Alena Zs. vádlottak ügyét az ŠTS újra fogja tárgyalni. A Legfelsőbb Bíróság egyszersmind elismerte Szabó Tamás vádlott bűnösségét Molnár Péter vállalkozó meggyilkolása ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?