Kritikák özöne zúdult az új büntető törvénykönyvre

Btk

Az emberi jogok lábbal tiprása, gyengíti a jogállamot, akadályozza a korrupció elleni harcot – az ellenzék és a civil szervezetek részéről is rengeteg kritika érte a módosított büntető törvénykönyvet. Épp ellenkezőleg látja a változtatásokat az igazságügyi tárca, mely szerint a büntetéseket az európai jogrendszer szellemében modernizálták.

A parlament csütörtök este tíz órakor a várakozásoknak megfelelően, 78 képviselő szavazatával elfogadta a törvénycsomagot, az ellenzék javaslatait nem vették figyelembe. A büntetési tételek enyhítése mellett a Különleges Ügyészség (ÚŠP) is megszűnt. A szavazás napján tovább fokozódtak az egyébként is felkorbácsolt indulatok. Az ellenzéki képviselők közül Ľubomír Galko több száz javaslatával húzta el a szavazást, délután pedig a szokásoknak megfelelően az utcákon is tüntettek a törvény ellen.

Elévülő erőszak

A törvény kritikájának eddigi legnagyobb kommunikációs irányváltása Zuzana Števulová nevéhez fűződik, aki a tömérdek változtatás között észrevette, hogy felére csökken a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények elévülési ideje is. A koalíció tagjai nem voltak felkészülve a téma megnyitására, a frissen beiktatott Richard Glück (Smer) például képviselői karrierjének első felszólalásában kijelentette, a változás indokolt, motiválja a nőket a nemi erőszak azonnali bejelentésére, miközben az Egyesült Államokban akadt példa arra, hogy incidens után évtizedekkel később indult eljárás hasonló ügyben.

Az ellenzéki képviselők a törvény elfogadásának másnapján sem engedték el a témát, sajtótájékoztatón, narancssárga egyenpólóban fejezték ki tiltakozásukat a nemi erőszak és a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés ügyében történt enyhítésekkel szemben. Števulová, Martina Holečková (KDH) és Veronika Remišová (Szlovákia mozgalom) egyaránt úgy véli, hogy az eset bizonyítja, a kormánykoalíció tagjai maguk sem tudták pontosan, mit tartalmaz a törvénymódosítási javaslat.

Bírálatok és védelem

Az igazságügyi tárca a szavazás másnapján közleményben és sajtótájékoztatón állt ki a törvényváltoztatás mellett. Boris Susko miniszter szerint Szlovákia a módosításokat követően végre egy modern büntetőjogi szabályozással rendelkezik, amely a károsultak kártalanítása mellett lehetővé teszi az elkövetőknek, hogy a büntetésük letöltése után betagozódjanak a társadalomba. A minisztérium úgy véli, hogy a korábbi büntetési tételek európai viszonylatban is a legszigorúbbak közé tartoztak, a változások miatt csökkenhet a börtönök túlterheltsége, alacsonyabbak lehetnek a büntetésvégrehajtó intézményekkel kapcsolatos kiadások.

A civil szervezetek jóval kevésbé optimisták a változtatások kapcsán. A Transparency International szlovákiai szervezete (TIS) és az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány közös álláspontja szerint a büntető törvénykönyv módosítása csökkenti az állampolgárok biztonságát, valamint vonzóbbá teszi a korrupciós bűnözést és a vagyon elleni bűncselekményeket. A két szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg nagyon nehéz felmérni a törvény gyakorlati hatását és a törvény visszavonását, valamint a szakmai párbeszéd megkezdését szorgalmazzák – erre a gyakorlatban nincs esély. A parlamenten kívüli Demokrati párt arra figyelmeztetett, hogy a változások nyomán csaknem 1250 eset kerülhet a kerületi ügyészségekhez.

Mit tegyen az államfő?

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a törvénymódosítási csomag kapcsán már előre jelezte, hogy megvétózza a törvényt. Amennyiben az államfő nem hajlandó aláírni a módosítást, a parlamentnek egyszerű többséggel kell azt ismételten megszavaznia. A kormánykoalíciónak elegendő képviselője van ahhoz, hogy a törvény az államfő jóváhagyása nélkül is érvénybe lépjen.

A Demokrati szerint Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek vétózás helyett alá kellene írnia a tervezetet. Ebben az esetben ugyanis az Alkotmánybíróság hamarabb foglakozhatna a beadvánnyal, több időt kapna a módosítás alkotmányosságának megvizsgálására. A testület kellően gyors döntéssel megelőzhetné, hogy az intézkedések akár csak egy napra is érvénybe lépjenek. Ellenkező esetben elképzelhető, hogy a koalíció tudatosan csak a törvény érvénybe lépése előtt szavaz újra a módosításról, az Alkotmánybíróságnak pedig egy nap alatt kell kialakítania az álláspontját. Čaputová egyelőre nem nyilatkozott a kérdés kapcsán. (tasr, tg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?