Krčméry: A koronavírus még két hullámot okozhat!

fd

Vladimír Krčméry, a központi válságstáb tagja a tvnoviny.sk-nak adott interjújában beszélt az omikronról, és arról, hogy mire készülhetünk a vírussal és oltással kapcsolatban.

"Becsléseim szerint, ami a koronavírust illeti, szeptember és október folyamán még két ilyen hullám lesz. Ennek oka az, hogy a világon számos olyan terület és ország van, amely szó szerint az új változatok tenyésztőhelye. Ezek a szubtrópusi területeken fordulnak elő, olyan helyeken, ahol alacsony az átoltottság. A nagy népsűrűségű területek szintén kritikusak." - mondta a szakértő a lapnak. Hozzátette, hogy az eredeti változat is így terjedt el. Az omikron viszont Dél-Afrikából érkezett, egy olyan területről, ahol a HIV-pozitivitás a legmagasabb, és a lakosságnak nincs immunitása.

Az infektológus szerint, ha az átoltottság világszerte nem éri el a 70-80 százalékot, akkor számolnunk kell azzal, hogy más változatok is megjelennek.

 "Számolhatunk az állatoktól induló zoonótikus influenzával is. A globalizáció és a népsűrűség nagy. Az is szerepet játszik, hogy az emberek olyan élelmiszereket kezdtek bevonni az élelmiszerláncba, amelyeket korábban nem. Akár pazarlásból, akár nagy szegénységből és nélkülözésből. Ezek az állatok a vírus emberre történő terjedésének forrásai" - mondta a tvnoviny.sk-nak Krčméry.

Nézzük, mit gondol az enyhítésekről vagy az oltás visszaszorulásáról! Válasz a galériában.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?