Marek Krajčí
Krajčí: a szociális otthonokról regionális szinten kellene dönteni
A szociális otthonokra (DSS) vonatkozó járványintézkedéseket egyelőre csak regionális szinten kellene meghozni – jelentette ki Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter a járványügyi szakértők csütörtöki tanácskozása után.
„Szeretnénk hangsúlyozni, hogy idős emberekről van szó, akiket különösen védenünk kell a járvány második hulláma idején, de nem akarunk országos intézkedéseket bevezetni, regionális szintű döntéseket szorgalmazunk” – jelentett ki Krajčí.
Hozzátette, jelenleg a trencséni régióban a legrosszabb a helyzet, ezért felszólították a járási hivatalt, a regionális közegészségügyi hivatalt és a szociális otthonok fenntartóit, hogy a helyzet kiértékelése után szükség szerint vezessenek be olyan intézkedéseket, mint az első hullám idején.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.