Közös nyilatkozatot adott ki az MKP és a Híd: egy új párt létrehozását tűzték ki célul

forró sólymos

Közös nyilatkozatot adott ki az MKP és a Híd.

"Be kell látnunk, az MKP és a Híd januári kompromisszumos javaslatai nem jelentettek elmozdulást a hárompárti megegyezés irányába, és a folytatódó tárgyalások sem vezettek eredményre. A polgárok azt várják tőlünk, hogy az elhúzódó tárgyalások helyett, a mindennapi problémáikra kínáljunk megoldást.

Jövőképünk középpontjában továbbra is a Szlovákiában élő magyar közösség megmaradása, gyarapodása, valamint egy erős, magabiztos Dél-és Kelet-Szlovákia áll. Ehhez elsődlegesen az egységes magyar politikai erőt szükséges megteremteni. Meggyőződésünk, hogy szükség van egy olyan magyar politikai formációra, amely gyűjtőpárti jellegével széles társadalmi csoportokat képes hatékonyan képviselni a szlovákiai és európai politikában.

Az MKP és a Híd olyan párt létrehozását tűzte ki célul, amelyben az egymás iránti tisztelet erőt és megbízhatóságot jelent. Amellett, hogy ez a két párt rakja le Szlovákiában az új magyar politizálás szervezeti alapjait, a célunk továbbra is az, hogy minden olyan politikai és társadalmi szereplő, aki az egységes képviseletben érdekelt, részese lehessen. A szlovákiai magyarságot ez a két párt osztotta meg tíz éven át. Amit mások elválasztottak, azt mi most összekötjük. Tanuljunk a tegnapból, ma pedig dolgozzunk a holnapon."

- áll a nyilatkozatban.

"A mai döntés legerősebb üzenete az, hogy az új szlovákiai magyar párt szervezeti alapjait az a két párt kívánja letenni, amelyik hosszú éveken keresztül megosztotta a szlovákia magyar társadalmat. Mert a végső cél ez lenne, a szlovákiai magyarság egyesítése. Ehhez véleményem szerint két dologra van szükség. Egyrészt arra, hogy az új párt tükrözze közösségünk sokszínűségét. Ezt úgy tudjuk elérni, ha bevonjuk azokat, akik a formáció értékrendjével és a komáromi nyilatkozatban lefektetett alapelvekkel azonosulni tudnak. A magyarlakta régiók erős érdekképviseletében érdekeltek helyi, regionális és országos szinten. Ehhez elengedhetetlen a szlovákiai többi nemzeti közösség, a déli és a keleti régiókban velünk élők érdekképviseletének a felvállalása. Nem nyilatkozatok szintjén, hanem egy ambiciózus programba foglalva. A választók bizalmát nem lesz egyszerű visszaszerezni, de ha őszintén és kellő elhivatottsággal állunk az emberek elé, akkor hiszem, hogy ez sikerülni fog. Mindenki érdeke az lett volna, ha ezzel a történelmi lehetőséggel mindhárom párt élt volna. Ennek érdekében a Híd több kompromisszumos javaslatot tett. Mi építkezni és teremteni szeretnénk, mi nem hozunk létre új frontokat." - nyilatkozta Sólymos László, a Híd elnöke.

 

Forró Krisztián, az MKP elnöke a közösségi hálón ezt írta:

🇭🇺 Bátor lépést tettünk. Nagy lépést az egyesülés felé. Hittem benne, hogy hárman fogjuk megtenni. Ezt bizonyítja, hogy...

Közzétette: Forró Krisztián – 2021. február 5., péntek

Az Összefogás továbbra is várja a partnereket a tárgyalóasztalhoz:

📣 A pártegyesítés folyamatában az MKP elnöksége úgy döntött, a Most-Híddal együtt feláll az augusztus 20-i egyezséggel...

Közzétette: Összefogás – 2021. február 5., péntek

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?