Kotleba blokkolhatja a megyéjét

Pozsony |

<p>Marián&nbsp;Kotleba&nbsp;besztercebányai megyefőnök miatt kétszázmillió eurótól is eleshet Besztercebánya megye a következő években. Kotleba&nbsp;akadályozza az uniós pénzek felhasználását a megyében.&nbsp;</p>

Besztercebánya megye (BBSK) bejelentette, hogy nem vállalja tovább a közvetítő szerepét az uniós alapoknál pályázók és a mezőgazdasági minisztérium között, ezért nem írja alá az erre vonatkozó keretszerződést a tárcával az aktuális, azaz a 2014–2020-as programozási időszakra. Erről a megye levélben tájékoztatta Ľubomír Jahnátek mezőgazdasági minisztert.  Kotleba elégedetlen 

Marian Kotleba megyefőnök a lépést azzal indokolja, hogy a keretszerződés előkészítésekor a megyék több mint 300 észrevételt fűztek a dokumentumhoz. „A minisztérium többszöri egyeztetést követően sem építette be a megyék javaslatait a keretszerződésbe” – állítjaKotleba, aki szerint a tárca által kidolgozott szerződés elfogadhatatlan a BBSK számára. „A szerződés alapján a megye komoly rizikót kell vállaljon úgy, hogy nincs beleszólása a pályázatok kiértékelésébe, közben pedig felelős az egész folyamatért” – fogalmaz levelében a BBSK. „A szerződés mindkét fél, a tárca és a megyék kompetenciáit, illetve felelősségét pontosan rögzíti. A többi megye akceptálta a szerződést” – reagált Peter Hajnala, a mezőgazdasági tárca szóvivője. Milan Uhrík, a megyei hivatal vezetője szerint a gyakorlatban ez mindössze annyit jelent, hogy a megye a jövőben már nem lesz az uniós pályázatok közvetítője, hanem csak átvevője. „A megye nem mond le az uniós alapok merítéséről, minden forrást fel szeretnénk használni” – zárta Uhrík. 

Komoly gond lehet 

Simon Zsolt (Híd) felszólította Marian Kotlebát, hogy távozzon posztjáról, mert tétlensége miatt az ország egyik legnagyobb munkanélküliségével küzdő régiója elesik az uniós pályázatoktól. „A megye területén a jelenlegi programozási időszakban nem lehet majd pályázni a másod-, és harmadrendű utak, az iskolák és szociális intézmények felújítására” – mondta Simon. Bár a megye szerint a Híd képviselője vaktában lövöldöz, Simon szavait Júlia Uhrinová, a rimaszombati Regionális Fejlesztési Ügynökség (RRA) igazgatója is alátámasztotta. „A szerződés mellőzése komoly gondot okozhat. Részleges megoldást egy olyan kormányrendelet hozhatna, mely kivételt tenne a BBSK uniós pályázatainak lebonyolításával kapcsolatban” – mondta Uhrinová. De ez is csak az önkormányzatoknak, a civilszervezeteknek és a vállalkozóknak jelenthetne megoldást. „A másod-, és a harmadrendű utak, a középiskolák és a szociális intézmények kezelője, illetve fenntartója a megye. Szerződés nélkül ezek felújítására, fejlesztésére nem pályázhat a megye” – magyarázta az RRA igazgatója. Pedig Júlia Urinová szerint a megye fejlődésének egyik alapfeltétele az infrastruktúra helyreállítása, illetve fejlesztése. Az utak felújításával kapcsolatos pályázatokon, illetve azok előkészítésével már hónapok óta dolgoznak a pályázatíró ügynökségek. Külön keretet szántak a tervdokumentációk kidolgozására is. 

200 millió euró 

Štefan Repko, a Besztercebányai Kerületi Fejlesztési Ügynökség igazgatója szerint az IROP programon belül – erre vonatkozik a megye részéről elutasított szerződés – mintegy 200 millió eurót használhatna fel Besztercebánya megye prioritásainak megvalósítására. Ő is megerősítette, hogy a megye kezelésébe tartozó utak felújításával gond lehet. Állítása szerint már a programozási időszakra vonatkozó stratégiai dokumentumok kidolgozása során mintegy 3 ezer pályázat előkészítését kezdték el a megye területén. 

Ráadásul a mezőgazdasági minisztérium szerint a megye nem jogosult az uniós alapok merítésére, mert megsértette a foglalkoztatási törvényt, feketén alkalmazott egy alkalmazottat. Ezt a nemzeti munkafelügyelet is alátámasztotta. „A munkafelügyelet május 11-én tartott ellenőrzése során kiderült, hogy egy alkalmazott nem a hatályos jogszabályok alapján állt munkába. A BBSK-ra 2 ezer eurós pénzbírságot róttak ki, bár a hivatal fellebbezett, a büntetés december 12-étől jogerős. Ez azt jelenti, hogy Besztercebánya megye sem uniós, sem pedig állami támogatásra nem jogosult” – közölte Slavěna Vorobelová, a munkafelügyelet szóvivője. 

Marian Kotleba EU-ellenessége miatt eddig közel tízmillió eurót nem használt fel a megye. A négy sikeres pályázat két útszakasz és két szociális intézmény felújítását, átalakítását tette volna lehetővé. 

„A megye területén nem lehet majd pályázni a másod-, és harmadrendű utak, az iskolák és szociális intézmények felújítására.” Simon Zsolt 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?