Korčok üdvözli a nyílt és átlátható szlovák-magyar együttműködést

Ivan Korčok

Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter üdvözli a nyílt és transzparens együttműködést Szlovákia és Magyarország között. Hozzátette: külügyminiszterként mindent megtesz a két ország közötti jó kapcsolatokért.

A miniszter pénteken találkozott Berényi Józseffel, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alelnökével. „A vegyes összetételű, szlovák-magyar kisebbségi bizottság munkája mellett a kormányprogram kisebbségi problematikát érintő pontjairól is tárgyaltak” – közölte a TASR hírügynökséggel a Szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériumának sajtóosztálya. Emellett szóba került Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerdai (március 3.) látogatása is. Szijjártó a magyar kisebbség képviselőivel találkozott Komáromban (Komárno).

Korčok kijelentette, hogy Szlovákiának is érdeke a jószomszédi viszony fenntartása Magyarországgal, ugyanakkor tiszteletben kell tartani, hogy az állampolgársági törvény szlovák belügy. „A találkozón hangsúlyoztuk, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos valamennyi nyitott kérdést meg lehet oldani békés és konstruktív szellemben, hazai intézményi és szervezeti kereteken belül” – állapította meg a külügyminiszter.

A Szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma Szijjártó komáromi látogatása után berendelte a magyar nagykövetet. A szlovák külügyminiszter csütörtökön (március 4.) leszögezte: meg akarja őrizni a jó kapcsolatot Magyarországgal, de azt elutasítja, hogy beleavatkozzanak Szlovákia belügyeibe. Hangsúlyozta, az állampolgársági törvény nem képezi a kétoldalú kapcsolatok tárgyát. Kifogásolta azt is, hogy Gyimesi György (OĽANO) parlamenti képviselő tárgyalt a kérdésről a magyar miniszterrel. Szijjártó Komáromban arról beszélt, hogy a magyar kisebbség szempontjából egyelőre nem született kielégítő megoldás a kettős állampolgárság ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?