Korčok: A Szputnyik a hibrid háború eszköze

Ivan Korčok
Pozsony |

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter még a mai nap folyamán találkozót kér a három legfőbb közjogi méltóságtól. Az orosz Szputnyik V vakcina Szlovákiába szállításának körülményeiről, és a szlovák külpolitikai orientáció lehetséges megkérdőjelezéséről akar tárgyalni velük. Korčok az orosz védőoltásban hibrid háborús eszközt lát.

A külügyminiszter szerint az a mód, ahogy megvalósult a vakcina beszállítása, és ahogy azt a kormányfő üdvözölte, kérdéseket vet fel. „Ezekre választ várok, mert tisztán kell látnom, hogy tartjuk-e még magunkat a deklarált külpolitikai orientációhoz” – jelentette ki Korčok a keddi sajtótájékoztatóján. Az esetleges lemondásáról nem beszélt.

A miniszter az újságíróknak elárulta: a légi transzportról vasárnap este szerzett tudomást a moszkvai szlovák nagykövettől, magáról az adásvételről azonban senki sem tájékoztatta őt.

Hozzátette: rá fog kérdezni, hogy mi az ára a vakcinaszállítmányoknak. „Ez nem ajándék, ez egy áru, amelynek megvan az ára” – jegyezte meg Korčok, aki nem titkolja, hogy az orosz védőoltásra úgy tekint, mint Oroszország eszközére a hibrid háborúban. „Megoszt minket itthon, megoszt minket külföldön, és kétségbe vonja az uniós eljárásokat” – mutatott rá a miniszter. Hozzátette: ha a Szputnyik nem politikai eszköz, nem érti, az orosz fél miért nem kezdeményezi a vakcina EU-n belüli engedélyezését.

A miniszter szigorúan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását, és nem csak a hivatalos reakciókra, hanem a világsajtó tudósításaira is kíváncsi. Bízik benne, hogy végeredményben ez az eset nem lesz negatív hatással Szlovákia külpolitikai megítélésére. „Úgy tekintek erre, mint egy botlásra, mintha megcsúszott volna az autónk, de még vissza tudjuk hozni a biztonságos pályára” – fűzte hozzá.

Nem zárta ki ugyanakkor, hogy az ügy hatással lesz a belpolitikai történésekre. „A koalíciónak látni kellene azt a lelkesedést és dicséretet, amit a Szputnyik-szállítmány váltott ki az oltásellenesek új koalíciójából, melynek élére az arcvédő plexi pajzsot viselő férfi és a ragyogó Andrej Danko álltak” – jegyezte meg Korčok.

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő hétfőn a kassai repülőtéren fogadta az első orosz vakcinaszállítmányt. A tervek szerint nyárig kétmillió adag érkezik Szlovákiába. Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter kivételes engedélyt adott a Szputnyik V-védőoltásra, amelyet az EU-ban még nem regisztráltak.

Az orosz vakcina miatt feszültté vált a viszony a koalíción belül. Az esetre reagálva Tomáš Valášek parlamenti képviselő és az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság elnöke bejelentette, hogy kilép a koalícióból és a Za ľudí pártból is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?