Korčok szoros második fordulóra számít, már felvette a kapcsolatot a sikertelen elnökjelöltekkel

korcok k

Az államfőválasztás első fordulójának győztese elmondta, nincs ünnepi hangulatban, mivel tudja, hogy a második körig még rengeteg munka vár rá.

Ivan Korčok a Joj televíziócsatorna politikai műsorában közölte, rendkívül örül a Dél-Szlovákiában megszerzett szavazatoknak, egyúttal hozzátette, biztatónak tartja az itt elért eredményeit.

A volt külügyminiszter szerint a voksolók mozgósítása az első fordulóban még nem érte el a csúcspontját, ezért az április 6-án esedékes második körben jóval magasabb részvételi arányra számít.

Korčok elárulta, éjfél óta kommunikál a négy sikertelen köztársaságielnök-jelölttel, Igor Matovičcsal, Ján Kubišsal, Patrik Dubovskýval és Foró Krisztiánnal. Hozzátette, a sajtóból értesült arról, hogy Forró először Peter Pellegrinivel tervez tárgyalást folytatni.

„Minden támogatás formáját keresni fogom, a döntést azonban rájuk bízom” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?