Egy készülő törvénymódosításnak köszönhetően új jogköröket kaphatnak a városi és községi rendőrök, például civil ruhában is teljesíthetnének szolgálatot és statikus sebességmérő radart használhatnának. Erről Ján Andrejko, a Városi Rendőrparancsnokok Szövetségének elnöke és Miroslav Antal, a pozsonyi városi rendőrség parancsnoka tájékoztatott.
Komoly változás a rendőrségnél – mutatjuk a részleteket!
További tervezett változás, hogy nemcsak bűncselekmény elkövetésének gyanújakor, hanem vétség elkövetésénél is őrizetbe vehetnék az elkövetőt, indokolt esetben pedig akkor is intézkedhetnének, ha nincsenek szolgálatban.
A városi rendőrparancsnok döntése nyomán egyes intézkedéseket nem egyenruhában, hanem civil öltözetben is végezhetnének. Így könnyebben leleplezhető például az illegális szemétlerakás, a fiatalkorúak alkohollal való kiszolgálása, vagy a kutyatulajdonosok ellenőrzése, például a játszótereken – magyarázta Andrejko.
Antal hozzátette, hogy az elképzelés szerint a községi rendőrség is alkalmazhatná az objektív felelősség elvét a gyorshajtókkal szemben.
A községi és városi rendőrségről szóló törvény módosításán a belügyminisztérium munkacsoportja dolgozik közösen az országos rendőr-főkapitányság, valamint a megyeszékhelyek, a Szlovákiai Városok és Falvak Uniója és a Legfőbb Ügyészség képviselőivel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.