Kollár sajnálja, hogy elakadt a koalícióban a pedagógusbérek emelése

kollár k
Pozsony |

Boris Kollár házelnök (Sme rodina) kijelentette, nagyon sajnálja, hogy két koalíciós partneren múlik az oktatásügyi alkalmazottak bérének emelése, és mindent meg akar tenni, hogy rábírja őket a kompromisszumos megoldásra. Kollár erről az iskolaügyi szakszervezetek vezetőivel tartott találkozója után beszélt.

„Abban az esetben, ha mindkét fél engedne egy kicsit, találnának valamilyen konszenzusos megoldást” – mondta Kollár, emlékeztetve, hogy megígérték a béremelést az oktatásügyi alkalmazottaknak. „Rég meg lett ígérve. Csak nem lett teljesítve, mert két politikus összeakaszkodott” – mondta a házelnök, hozzátéve, hogy emelni kell a béreket az oktatásban.

Rámutatott, hogy ugyanez érvényes az egészségügyre és az államigazgatásra is.

Az iskolaügyi szakszervezetek szerdán Pozsonyban több ezres tüntetést tartottak a Sznf téren (SNP), a résztvevők ezt követően a parlament elé vonultak. A szakszervezetek a körülmények javítását és megfelelő bérezést követelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?