Kolíková szerint az Alkotmánybíróság elé kerülhet az inflációellenes csomag

Mária Kolíková

Mária Kolíková (SaS) igazságügy-miniszter szerint elképzelhető, hogy a végén semmilyen szociális csomag nem lesz megszavazva, Igor Matovič (OĽaNO) törvénycsomagja pedig végül az Alkotmánybíróság elé kerül.

Kolíková a törvénycsomag fő problémáját abban látja, hogy azt gyorsított eljáráson belül szeretnék megszavazni. Úgy véli, Igor Matovič (OĽaNO) csomagjának azokat is segítenie kéne, akik valóban rászorulnak, példaként említette a munkanélkülieket és a nyugdíjasokat is. Nem gondolja, hogy kizárólag a családokat célzó hatalmas törvénycsomag elfogadása a helyes út.

Pellegriniék emellett egy módosító indítványt nyújtottak be, amelyben arra kérik a képviselőket, hogy egyszeri juttatás járjon a dolgozóknak is, valamint hogy a nyugdíjasok a karácsonyi ünnepek előtt egy újabb nyugdíjtámogatást kapjanak. Mint mondták, ha ezek a feltételek nem teljesülnek, nem támogatják a törvénycsomagot.

Kolíková egyetért azzal, hogy szükség van egy szociális csomagra, az SaS ezért egy olyan csomagot dolgozott ki, amely egy lakhatásra vonatkozó támogatást is tartalmaz, valamint megemeli a létminimum összegét.

Azt, hogy Matovič Kotlebáékkal tárgyalt, Kolíková „meglehetősen undorítónak” tartja. Pellegrini szerint ez jól mutatja, hogy Matovič mi mindenre képes azért, hogy elérje a célját. Pellegrini elmondása szerint pártja, a Hlas kizárta az OĽaNO-val, valamint az ĽSNS-szel való együttműködést, nem zárkózik el azonban a Republikával való közös munkától. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?