Koccanásnál "jobb", ha „megsérül” valaki

Pozsony |

<p>Októbertől vélhetőleg hosszabb ideig eltart, míg a biztosító kifizeti a koccanások, kisebb közúti balesetek során keletkezett kárt. Ha a gépkocsikon 120 ezer koronánál kisebb kár keletkezik, akkor a sofőröknek egymás között kell tisztázniuk a helyzetet. Most a rendőrségi jegyzőkönyv lényegesen meggyorsítja a kártérítési eljárást, ez viszont hamarosan megváltozik.</p>

A rendőrök ugyanis a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása szerint nem fognak kijárni a kisebb karambolokhoz. Ha a sofőr mégis kihívja az egyenruhásokat, azok megbüntetik – a bírság az elkövetett kihágástól lesz függő. A balesetről viszont nem írnak jegyzőkönyvet, az új jogszabály ugyanis nem kötelezi erre őket.
„Ha a kár nem lépi túl 120 ezer koronát és senki sem sérül meg, az esetet a baleset okozója által elkövetett kihágásként fogjuk kezelni, nem pedig karambolként” – magyarázta Viktor Plézel, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa. A sofőröknek tehát egymás között kell megegyezniük, ki okozta a balesetet és körülbelül mekkora kár keletkezett. A rendőrség szerint erre a módosításra azért volt szükség, mert sok olyan koccanást is bejelentettek, melyeknél minimális kár keletkezett. A biztosítók viszont figyelmeztetnek, hogy a helyszíni rendőrségi jegyzőkönyv meggyorsítja a kártérítési eljárást. „Nem lehet például kizárni, hogy a baleset résztvevői nem tudnak megegyezni abban, ki okozta a balesetet” – vélekedik Lucia Muthová, az Allianz biztosító szóvivője. Ez hónapokkal is meghosszabbíthatja az ügy lezárást. Ha a sofőr nem hívja ki a rendőrséget, az autószervizben viszont később 120 000 koronánál magasabb kárt állapítanak meg, még büntetést is kaphat a biztosítótól. Drágább autóknál nehéz felmérni a keletkezett kárt, ugyanis kívülről nem látni, hogy az ütközés során például megsérült a motor, vagy valamilyen érzékeny elektronikai berendezés.
Van megoldás arra, hogyan lehet elkerülni ezeket a kellemetlenségeket: ha a koccanás során valaki megsérült, elég, ha csak erősebben beütötte a térdét, akkor a rendőröknek már kötelezően jegyzőkönyvet kell felvenniük az esetről. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?