Koalíciós az új ombudsman

Pozsony |

<p>Öt évre Mária Patakyová veheti át áprilisban az emberjogi biztos hivatalát. A parlament a Comenius Egyetem rektorhelyettesét, vagyis a koalíció közös jelöltjét választotta meg új ombudsmannak.</p><p>&nbsp;</p>

A Híd által jelölt Mária Patakyová 75 szavazatot kapott a plénumtól. Az ellenzéki jelölt Janka Šipošová 41 voksot, a Marian Kotleba vezette ĽSNS embere, Anton Čulen pedig15 szavazatot szerzett. Patakyová bizottsági meghallgatásakor három fő prioritást nevezett meg: a szabadságukban korlátozott polgárok védelmét, az idősek emberi jogainak betartását és figyelmet szentelne az évekig húzódó bírósági eljárásoknak is. Korábban az ellenzék felrótta Patakyovának, hogy gazdasági és üzleti jogra specializálódott, ő viszont azt állította, hogy az emberi jogok területén is jártas. Az új ombudsmannak azt is felrótták, hogy nem járt közbe egy egyetemi alkalmazott ügyében, aki miután figyelmeztetett az intézményben zajló korrupcióra, zaklatások miatt kénytelen volt felmondani.

Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter megköszönte a leköszönő Jana Dubovcová emberjogi biztosnak a munkáját. Hozzátette, hogy nagyon magasra tette a lécet, utódjának nem lesz könnyű feladata. „Utódjának azzal is számolnia kell, hogy az első naptól kezdve hozzá fogják hasonlítani, és ez nehéz feladat lesz” – mondta a miniszter. Žitňanská egyébként mindkét jelöltet, Patakyovát és Šipošovát is alkalmasnak tartja az ombudsmani poszt betöltésére, meg van hozzá a kellő tapasztalatuk. Ondrej Dostál (SaS) arról beszélt, reméli, jelzésértékű az igazságügyi miniszter jelenléte, és a jelenlegi kormány komolyabban veszi majd az emberi jogi biztost. A második Fico-kormány nem engedte meg Jana Dubovcovának, hogy jelentését a kabinet elé vigye, azzal is megfenyegették, hogy elköltöztetik hivatalát. Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter pedig rendre mellőzte Dubovcová ajánlásait. A két hölgy jelölt alkalmasságát Martin Poliačik (SaS) is elismerte. „Nemcsak az ellenzéki jelölt, Janka Šipošová, hanem Mária Patakyová is alkalmas” – mondta Poliačik, míg Čulen margójára megjegyezte, hogy azért sem lehet ombudsman, mert Marian Kotleba pártja jelölte. Richard Vašečka (OĽaNO–NOVA) viszont a vitában úgy fogalmazott, olyan szakembernek kellene ezt a posztot betöltenie, aki szívvel lélekkel foglalkozik ezzel a témakörrel. „Kétség sem fér hozzá, hogy Patakyová szakember az üzleti és a gazdasági jog területén, de az ombudsmani poszt más parketta” – jegyezte meg az ellenzéki képviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?