Kiska: pénzünk nincs, de segítünk Terchovának

Terchová |

<p>Andrej Kiska államfő is ellátogatott szombaton a múlt heti szélvihar sújtotta Terchovára, a közeli Vrátna-völgyben, ahol a vihar ugyancsak komoly károkat okozott, néhány napon belül tesz látogatást.&nbsp;</p>

Pénzt nem vitt, segíteni azonban szeretne. Mint mondta, az államfőnek nincs pénze, nem tud anyagi támogatást adni. „Segítek azonban, és átveszem a védnökséget a pénzgyűjtések felett” – mondta Kiska.

A kormány a katasztrófa miatt ma megszakítja nyári szabadságát, s rendkívüli ülésen vélhetően jóváhagyja a 3,06 millió eurós anyagi segítséget a károk elhárítására. Robert Kaliňák belügyminiszter szerint ez az összeg csupán az első anyagi segítség, a károk pontosabb felmérése után további segítségről dönthetnek. „A valódi károk akkor lesznek ismertek, miután megvizsgálják a megrongált útszakaszokat, épületeket” – mondta múlt héten Kaliňák.

Az előzetes becslések szerint a károk helyreállítása legalább 10 millió euróba kerül. Az elmosott út megépítése 4–6 millióba kerülhet, a kiöntött patak medrének rendbehozatala 2 milliót emészthet fel, Terchová község pedig mintegy 2,2 millió eurót igényel.

A katasztrófa közvetlen következményeinek elhárítása még legalább három hónapig eltart. Egy héttel a pusztító szélvihar után a tűzoltók még mindig azon dolgoznak, hogy az elsodort autók roncsait kiemeljék vagy kiássák a sár- és kőréteg alól. A kidőlt fákat sem sikerült mindehonnan eltávolítani, ezért a Vrátna-völgyben több út még mindig le van zárva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?