Kiderült, hogy miért oszlatná fel Čižnár az ĽSNS-t 

Pozsony |

A főügyész, Jaromír Čižnár még 2017-ben nyújtott be egy vádiratot, amelyben a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) feloszlatását kérte a Legfelsőbb Bíróságtól. A törvényszék egyelőre még a tárgyalás napját sem tűzte ki. 

A vádirat nem nyilvános, de a Sme napilap munkatársai lehetőséget kaptak arra, hogy beletekintsenek a dokumentumba. A 21 oldalas vádirat szerint Marian Kotleba pártja le szeretné váltani a jelenleg működő rendszert. Az irathoz hangfelvételeket is csatoltak.

A vádirat több érvet hoz fel az ĽSNS betiltása mellett. Elsőként azt kifogásolja, hogy a párt nézetei és ideológiája a 2006-ban betiltott Slovenská pospolitosť (Szlovák Testvériség) nevű szervezetével azonos. Egyébként a testvériség elnöke is Kotleba volt. Ahogy a már betiltott szervezet, az ĽSNS is a demokrácia helyett a rendi társadalom visszaállítását szeretné elérni, ideológiája pedig rasszista, szélsőségesen nacionalista és vallási demagógiára épít.

A vádirat szerint Kotleba pártja a jelenlegi berendezkedést nem tartja demokratikusnak és le szeretné cserélni azt. A párt egyébként a múltban a NATO-ból és az EU-ból való kilépés érdekében népszavazást szeretett volna rendezni. Čižnár arra emlékeztetett, hogy a nemzetközi szerződésekről nem lehet népszavazást kiírni. A főügyészség azzal is megvádolta a pártot, hogy rasszista alapon kelt gyűlöletet. Az ĽSNS programjában ugyanis az szerepel, hogy a rendet akarnak tenni a paraziták által lakott telepeken, de a "cigányterror" kifejezést is szívesen használják.

Čižnár Kotleba pártjának menekültellenességét is beemelte a vádiratba. Az ĽSNS ugyanis menekültáradattal riogatja az ország polgárait. A párt tagjai ezen túl támadólag léptek fel a muzulmán vallású emberekkel szemben. A politikai formáció a második világháború idején létezett fasiszta szlovák bábállam rezsimjével is szimpatizál. Az ügyészség szerint ez arról tanúskodik, hogy a párt milyen rendszert szeretne bevezetni az országban. Az ĽSNS előszeretettel használja a bábállam szimbólumait, jelszavait, illetve a neonáci számszimbolikát is alkalmazza.

A párt feloszlatása melletti érvként szolgálnak Kotleba vonatokon járőröző aktivistái, akik valójában paramilitáris szervezetként működnek. Az ügyészség szerint ezzel a fasiszta Szlovákiában működő Hlinka-gárdát valamint a náci Németországban létező SA és SS szervezeteket imitálják. Kotlebáék az ideológiájukat a fiatalok körében is terjesztik. A Legfelsőbb Bíróság 2017 óta még a tárgyalás időpontját sem tűzte ki, a törvényszék még a vádiratot tanulmányozza.

(sme)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?