Kell-e tartanunk attól, hogy a majomhimlő is úgy terjed majd, mint a Covid-19? A virológus válaszol!

Boris Klempa

A majomhimlőről való eddigi ismereteink nem igazolják, hogy a vírus a Covid-19-hez hasonlóan terjedne – jelentette ki Boris Klempa, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Virológiai Intézetének virológusa.

A virológus emlékeztetett, a majomhimlő viszonylag intenzív, szoros érintkezést követően terjed, gyakran nemi együttlét által. Hozzátette azonban, hogy van olyan eset is, amikor a fertőzés cseppfertőzés útján került át az egyik emberről a másikra. 

„Azonban nem aeroszolos átvitelről van szó, ahogy az a koronavírus esetében megfigyelhető, hanem nagyobb cseppek révén történő átvitelről” – mondta. Hozzátette, a nagyobb cseppek miatt a vírus nem kerül a levegőbe, ezért a megfertőződés nagyon szoros érintkezést igényel.

Emellett azt is elmondta, hogy a fertőző személyeken vélhetően már látszanak a betegség tünetei, így azok elizolálása is könnyebb feladat. Megjegyezte, a Covid-19-cel ellentétben a majomhimlő esetében a karantén alkalmazása hatékonyabb módszer a terjedés visszaszorítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?