Kanyaró Szlovákiában: kell-e tartanunk a vírustól?

Kanyaró a Lévai járásban

Nyilvánosságra hozták a Pozsonyban azonosított kanyarós megbetegedések részleteit.

Szerdán az egészségügyi hatóságok közölték, egy kétéves, valamint egy kilenc hónapos gyermek esetében mutatták ki a kanyarót. Később kiderült, az egyik esetet külföldről, méghozzá Szerbiából hozták be.

Mindkét páciens oltatlan volt, és klasszikus tüneteket produkáltak: hőemelkedést, hasmenést és a betegségre jellemző kiütéseket mutattak ki náluk.

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szerint a második gyermek a sürgősségi osztályon fertőződött meg, a kórház viszont ezt nem erősítette meg, hozzátéve, hogy az incidenst még vizsgálják.

Az egészségügyi tisztviselők is nyomon követik a kontaktokat és a szülőket, az orvosokat pedig fokozott óvatosságra intik.

A kanyaró – más vírusokhoz hasonlóan – cseppfertőzéssel terjed. Hazánkban utoljára 2019-ben jelentettek kanyarójárvány, akkor 318-an betegedtek meg. Ahhoz, hogy kollektív immunitással rendelkezzünk, a lakosság több mint 95 százalékát be kell oltani.

Peter Sabaka infektológus elmondta, Szlovákiában nem áll fenn egy esetleges kanyarójárvány veszélye, helyileg azonban könnyedén elterjedhet a vírus az oltatlan gyermekek között. Azoknak, akik be vannak oltva, nem kell aggódniuk – tette hozzá.

(tvnoviny, denník n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?