Júliustól változnak az árurendelés szabályai

csomag
Pozsony |

Nem egész két hónapunk maradt arra, hogy az eddigi szabályok alapján rendeljünk árut az Európai Unión kívüli országokból, így például Kínából vagy az Egyesült Államokból. Július elsejétől újra változnak a vámszabályok. Mire kellene felkészülnünk?

„Az adóhivatalok intenzíven készülnek az új vámszabályok bevezetésére. Ezek – az egész Európai Uniót érintő eCommerce projekt részeként – július elsejétől lépnek életbe. A lényeg, hogy a nem uniós tagországokból árut rendelőknek már az összes árut el kell majd vámoltatniuk, beleértve az elektronikus vámnyilatkozat benyújtását is” – nyilatkozta lapunknak Martina Rybanská, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. Míg jelenleg a 22 euró alatti rendelések nem áfakötelesek, július elsejétől megszűnik ez az értékhatár, vagyis a behozott áruért az értékétől függetlenül ki kell majd fizetni az áfát. A jó hír azonban, hogy a 150 euró alatti küldemény továbbra is vámmentes lesz.

„A 150 eurónál olcsóbb, vagyis nem vámköteles küldeményeket egyszerűbben lehet majd elvámolni, vagyis nem a standard vámeljárás vonatkozik majd rájuk. Mivel ezekért nem kell vámot fizetni, elég lesz benyújtani egy egyszerű elektronikus űrlapot, amelynek a kitöltésénél a honlapunkon minden segítséget megadunk. A kitöltést követően az űrlapot elektronikus aláírással kell majd ellátni, és elküldeni” 

– mondta el Rybanská. Pár kivétel azonban itt is lesz. Akik olyan terméket rendelnek, amely után jövedéki adót kell fizetni, vagyis például alkoholt, az ilyen küldeményre akkor is a standard elvámolás szabályai vonatkoznak majd, ha az értéke nem haladja meg a 150 eurót. A standard vámnyilatkozatot kell majd benyújtaniuk azoknak is, akik például fegyvereket vagy védett állatokból készített termékeket rendelnek. „Az új szabályok az összes olyan magán- és jogi személyre vonatkoznak majd, akik nem uniós tagországokból rendelnek árut, vagyis azokra is, akik például a kínai vagy egyesült államokbeli webáruházakból rendelnek árut” – tette hozzá Rybanská, aki szerint a részletekről a honlapjukon tájékoztatnak.

A külföldről érkező küldeményekkel kapcsolatban újításokkal rukkolt elő a Szlovák Posta is. „Azok az ügyfeleink, akiknek külföldről érkezik vámköteles küldeményük, május elejétől már igénybe vehetik az újfajta elektronikus kommunikációt a vámnyilatkozat kitöltésénél. A honlapunkon a Csomagkövetés (Sledovanie zásielok) szekcióban felkérhetik a postát az említett elektronikus szolgáltatás igénybe vételére. A felhasználóbarát környezetnek köszönhetően közvetlenül átirányítjuk őket a vámeljáráshoz szükséges dokumentumokhoz. Természetesen, továbbra is lehetővé tesszük a papíralapú ügyintézést is” – mondta el lapunknak Iveta Dorčáková, a Szlovák Posta szóvivője. Ha a vámeljárást igénylő szállítmány megérkezik az ideiglenes raktárba, a posta elektronikus úton értesíti a küldeményről az ügyfelet, ha korábban megadta az e-mail-címét. Ellenkező esetben az értesítést postai úton küldik el. Az értesítés kézbesítése után az ügyfél elektronikus úton jelezheti a postának, szeretné-e igénybe venni a vámnyilatkozattal kapcsolatos szolgáltatásait a vámeljárás során. Az eljárás részleteiről szintén a Szlovák Posta honlapján tájékoztatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?