Jobb minőség a boltokban

Pozsony |

<p>Javul a hazai boltokban kínált élelmiszerek minősége, részben annak köszönhetően is, hogy tavaly rendkívül intenzíven, összesen 50 588 alkalommal ellenőrizték az üzletek kínálatát.</p>

Ennek ellenére még így is akadtak hiányosságok, mivel az ellenőrzések 14 százaléka során tártak fel szabálytalanságot – közölte tegnap Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter. „A legtöbb hibát a munkaidőn túli időszakban vagy pedig az éjszakai árusítások során találták, az ebben az időszakban végzett 1280 ellenőrzések során minden második esetben (55,5%) találtak hiányosságot” – értékelte az elmúlt évet Jahnátek, hozzátéve: „Az ellenőrzések kezdetén a Billa boltjaiban volt a legtöbb probléma, az esetek 53,8%-a során tártak fel hibát, ám az utolsó alkalommal már 13,4%-ra szorították le a mutatót. A Tesco 42,3%-os hibaszázalékkal kezdte a tavalyi évet, 2012 végén már csak 18,9% volt a mutatója” – jelezte a javuló irányzatot a két legnagyobb „vétkezőnél” az agrárminiszter.  A legkevesebb gondot az Ahold, a CBA és a COOP Jednota boltjaiban találták az ellenőrök, az utóbbi esetében a hiányosságok aránya mindössze 1,1%-os.

Karácsony tájékán főleg a déligyümölccsel akadtak problémák, nem egy esetben teljes szállítmányokat fordítottak vissza. A szaktárca szerint a hazai élelmiszer-felügyelet szigorát már külföldön is érzékelik, nem érdemes kísérletezni fogyasztásra alkalmatlan termékek behozatalával – decemberben például leginkább az Ausztriából érkező fuvarokkal akadtak gondok, 18 szállítmányból11akadt fenn a szűrőn. Az üzletláncok közel 1,4 millió euró pénzbírságot fizettek azért, mert fogyasztásra alkalmatlan élelmiszereket kínáltak a polcaikon. (TASR,SITA,sán)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?