Javultak az érettségi eredmények

Pozsony |

<div>Nyilvánosak az írásbeli érettségi vizsgák eredményei, az idei adatok alapján a magyar középiskolák közül négy, a Dunaszerdahelyi Magángimnázium, a kassai Márai Sándor Gimnázium, a nagykaposi és a pozsonyi Duna utcai Gimnázium került az élbolyba.</div><div>&nbsp;</div>

Az oktatásügyi minisztérium még nem összegezte a szóbeli érettségi vizsgák eredményeit, viszont az írásbelik eredményeit már nyilvánosságra hozta az Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM). Összesen 726 középiskola 44 991 diákja írt érettségi vizsgát, közülük 115 iskola 2317 diákja elektronikus formában vizsgázott. Utóbbit önkéntes alapon választhatták az iskolák. Előnye, hogy a diák már a teszt lezárását követően megtudja a részleges eredményeket. Javult a magyareredményMagyar nyelvből átlagosan 55,5%-os írásbelit írtak a magyar érettségizők. A tavalyi gárda átlagosan 52,9%-ra teljesítette az írásbelit. Idén a legjobb, 79,9%-os tesztet a Dunaszerdahelyi Magángimnázium diákjai produkálták, őket a nagykaposi gimnázium negyedikesei követik 74,9%-os eredménnyel. A harmadik helyen a Pozsonyi Duna utcai Gimnázium végzett 72,9%-os teszttel. Tavaly a Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium diákjai örülhettek a legjobb 73%-os eredménynek, idén viszont nem verekedték fel magukat a dobogóra. A negatív csúcsot a tavalyihoz hasonlóan idén is három szakközépiskola tartja. Az udvardi tanintézmény végzősei még 30%-os eredményt sem értek el, a párkányi és a tornaljai szakközépiskolák diákjai pedig közel 32, illetve 33%-os tesztet írtak magyar nyelvből. Az Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézetének adatai alapján idén 63 iskola 1818 (790 gimnazista és 1028 szakközépiskolás) diákja írt érettségi vizsgát magyar nyelvből. Átlagosan 55,5%-os eredményt értek el. Érdekesség, hogy a lányok átlagosan 59, míg a fiúk 52%-ra teljesítettek az írásbeli teszten. Az adatok alapján magyar nyelvből a gimnazisták 66,4%, a szakközépiskolások pedig 47,1%-os átlageredményt értek el. A különbség a részletes adatok tükrében is jelentős, hiszen a szövegértés 77, illetve 61,2%-ra, a nyelvtani részt 62,4, illetve 40,6%-ra, az irodalmi részt pedig 63,3, illetve 44,2%-ra teljesítették a diákok. Megyei bontásban Pozsony megye diákjai érték el a legjobb 68,3%-os eredményt, őket a Nagyszombat megyei diákok követik 59,2%-kal. Harmadik helyen Kassa megye diákjai végeztek 54%-os magyar írásbeli teszttel, a negyedik helyre Besztercebánya megye került 53,4%-kal, Nyitra megye pedig 51,6 százalékkal az ötödik lett. Matek – 10%-os javulásMatematikából 54,3%-os átlag- eredményt ért el a tárgyból vizsgázó 6068 diák (4481 gimnazista és 1587 szakközépiskolás). Ez a tavalyi 45,7%-os átlag eredményhez képest ugyan komoly javulást jelent, de idén is ez a tárgy izzasztotta meg leginkább a vizsgázókat. Közel 640 érettségiző 25%-ra vagy gyengébb eredménnyel teljesítette a tesztet. A magyar tanítási nyelvű középiskolák közül a legjobb, 90,3%-os írásbelit a kassai Márai Sándor Gimnázium végzősei írták, őket 77%-os teszttel a királyhelmeci gimnázium, illetve 71,5%-kal a nagykaposi gimnázium diákjai követik. A gimnazisták átlagosan 60,4%-os, míg a szakközépiskolások 36,9%-os eredményt értek el a matematikateszten. A tantárgyból 131 gimnazistának meg kell ismételnie az írásbelit. Jobb a szlovák isSzlovák nyelvből 63 iskola 1820 magyar diákja vizsgázott, átlagosan 48,6%-os eredményt értek el. Tavaly egyébként a magyar végzősök átlagosan 45,6%-ra teljesítettek a szlovák írásbelin. Idén a legjobb, 65,1%-os eredménnyel a kassai Márai Sándor Gimnázium végzősei büszkélkedhetnek, őket 64,9%-kal a pozsonyi Duna utcai diákok követik, és minimális különbséggel, 64,2%-os eredménnyel a Dunaszerdahelyi Magángimnázium negyedikesei végeztek a harmadik helyen. Szlovák nyelvből szintén a szakközépiskolák teljesítettek a leggyengébben, a három sereghajtó, az udvardi és a párkányi szakközépiskola, illetve az érsekújvári Építészeti Szakközépiskola diákjai 23–29%-os tesztet írtak. A gimnazisták átlagosan 58,1%-ra, a középiskolások pedig 41,2%-ra teljesítettek az írásbelin. Nemek szerint is jelentős az eltérés, a lányok átlag 50,9%-os, míg a fiúk 46,3%-os tesztet írtak szlovák nyelvből. A megyékre lebontott statisztikai adatok másolják a magyar írásbeli eredményeket, vagyis a legjobb eredményeket a Pozsonyi, a Nagyszombati és a Kassa megyei diákok érték el.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?