Javaslatot dolgoz ki az egészségügyi tárca a gyermekgyógyászat stabilizálására

Javaslatot dolgoz ki az egészségügyi tárca a gyermekgyógyászat stabilizálására

Michal Palkovič egészségügyi miniszter javaslatokat terjeszt Ódor Lajos miniszterelnök elé a gyermekgyógyászat stabilizálására és a rendszerszintű megoldásokra – közölte a kormányfő a Peter Visolajskýval, az orvos szakszervezetek elnökével és Elena Prokopovával, az egészségügyi minisztérium általános szakértőjével folytatott pénteki megbeszélése után – tájékoztatott Peter Majer, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

„A miniszterelnök meghallgatta mindkét fél álláspontját és javaslatait. A pénteki megbeszélések alapján olyan megoldásokat és javaslatokat terjeszt a kormányfő elé az egészségügyi miniszter, amelyek stabilizációt és rendszerszintű megoldásokat eredményeznek a betegellátás területén a gyermekgyógyászatban” – mondta Majer. A konstruktív hozzáállás és az érdemi tárgyalások szerinte eredményesek lesznek, és segítenek a pácienseknek.

Több mint 400 gyermekorvos mondott fel a sürgősségi rendelőkben. Ezt egyebek között azzal indokolták, hogy kevés az orvos, ezért túlterheltek. Arra szólították fel a döntéshozókat, hozzanak olyan intézkedéseket, amelyekkel megelőzhető a gyermekorvosi szakrendelők hálózatának összeomlása. Az egészségügyi minisztérium számos, a stabilizációra irányuló javaslattal állt elő. Lerövidítenék például a rendelési időt a sürgősségi osztályokon, amiről a tárca véleménye szerint a rendkívüli parlamenti ülésen is foglalkozni kellene. Az orvos szakszervezetek nem értenek egyet a javaslattal, mert szerintük ez a változtatás túlterhelné a kórházakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?