Januárban csökkent a halálozási arány, 5349 személy halt meg

koronavírus kórház
Pozsony |

Januárban csökkent a halálozási arány Szlovákiában, ahogy a Covid-19 okozta halálesetek száma is. Összesen 5349 személy halt meg, ebből 573 volt az új koronavírus okozta haláleset. A Covid-19 a leggyakoribb halálokok rangsorában a másodikról a negyedik helyre esett vissza – tájékoztatott az SZK Statisztikai Hivatala szerdán.

2021 szeptembere óta idén januárban volt a legkisebb a halálozások száma, az omikron hullám fokozódása ellenére. A hivatal szerint a januári értékek közel azonosak, mint a pandémia előttiek, ami tehát a halálesetek számát illeti, a helyzet kezd stabilizálódni. „2022 januárjában több mint 2000 fővel kevesebben haltak meg, mint az előző két hónapban, és 41 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. Az aktuális halálesetek száma már csak 203-mal haladja meg a világjárványt megelőző évek januári átlagát” – közölte Zuzana Podmanická, a statisztikai hivatal népességstatisztikai osztályának igazgatója.

Januárban a többlethalálozás intenzitása Szlovákia valamennyi régiójában csökkent. Mindössze két megyében fordult elő többlethalálozás, ami azt jelenti, hogy a halálozások száma itt meghaladta a világjárvány előtti ötéves átlagot.

Trencsén és Nagyszombat megyében volt a legrosszabb a helyzet, 16 és 13 százalékos többlethalálozási aránnyal. Négy megyében az aktuális érték megközelítette a világjárvány előtti ötéves átlagot, Pozsony és Besztercebánya megyében az átlagnál kevesebben haltak meg.

A decemberi értékekkel összehasonlítva januárban Besztercebánya és Kassa megyében javult a legszámottevőbben a helyzet.

Ami a korcsoportokat illeti, az előzetes adatok szerint a halálozások számának növekedése januárban a 65 évnél idősebeket érintette. A többi korcsoportban csökkent a többlethalálozási arány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?