Január 4-én kerül sor a rendőrfőkapitány-jelöltek meghallgatására

Peter Kovařík

A rendőrfőkapitány-jelöltek meghallgatására 2021. január 4-én kerül sor. 

A bizottság két jelöltet fog meghallgatni: Peter Kovaříkot, az ideiglenes országos rendőrfőkapitányt és Štefan Hamrant, a rendőr-főkapitányság speciális egységének parancsnokát.

A négy pályázó közül ők ketten teljesítették a pályázati eljárásban való részvétel feltételeit. A TASR hírügynökséget Barbara Túrosová, a belügyminisztérium sajtóosztályának igazgatója tájékoztatta hétfőn.

A pályázatelbíráló bizottságban a rendőrség és a belügyminisztérium mellett a főügyészség, a pozsonyi rendőrakadémia és az ellenőrző szolgálat is képviselteti magát. Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter elmondta: minden pályázó bemutathatja és megvédheti a saját koncepcióját a rendőrség fejlesztéséről és jövőbeni vezetéséről.

A bizottság a belügyminiszter elé fogja terjeszteni a pályázati eljárásról vezetett jegyzőkönyvet és az ajánlásait. A vonatkozó jogszabály értelmében a tárcavezető 15 napon belül továbbítja a parlament védelmi bizottságának a pályázatelbíráló bizottság által megfelelőnek ítélt rendőrfőkapitány-jelöltek neveit.

A védelmi bizottság a jelöltek nyilvános meghallgatása után javasolni fogja a belügyminiszternek egyikük kinevezését. Ellenkező esetben a belügyminisztériumnak meg kell ismételnie a pályázati eljárást.

Az országos rendőrfőkapitány helye azután üresedett meg, hogy Milan Lučanský lemondott a tisztségről. Szeptembertől ideiglenesen Peter Kovařík vezeti a rendőrséget.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?