Ivan Korčok indul a 2024-es elnökválasztáson

Ivan Korčok
Pozsony/Besztercebánya |

Ivan Korčok volt külügyminiszter polgári jelöltként méretteti meg magát, nem egy párt színeiben száll versenybe a posztért. Azonban nem zárta ki, hogy pártok is beállnak mögé.

A hírt frissítjük.

Szerdán reggel a volt külügyminiszter ivankorcok.sk című honlapjára került ki egy bejelentés, amely szerint Korčok 2024-ben indul az köztársaságielnök-választáson. „30 év diplomáciai szolgálat után úgy döntöttem, hogy indulok a Szlovák Köztársaság elnöki tisztségéért" – olvasható a weboldalon, mutatott rá elsőként a Denník N.

Korčok szerda 10.30 órára sajtótájékoztatót hívott össze Besztercebányára, eredetielg ott tervezte megtenni bejelentését. Az említett honlapon minden bizonnyal véletlenül, vagy marketing megfontolásokból idő előtt publikálták az erről szóló döntést. A weboldal tartalmát ugyanis a bjelentés előtt újra elérhetetlenné tették, majd a sajtótájékoztató kezdetétől fogva megint publikálták.

A sajtótájékoztatón Korčok aztán arról beszélt, polgári jelöltként méretteti meg magát, ami azt jelenti, nem párt indítja őt az államfői posztért. Ezért 15 000 aláírást kell összegyűjtenie, hogy versenybe szállhasson a tisztségért. Ugyanakkor a szeptember 30-án esedékes parlamenti választásig nem fog intenzíven kampányolni. Addig pont az aláírásgyűjtésre koncentrál. Nyíltan beszélt arról is, anyagi támogatást is kér a szimpatizánsaitól, mivel az elnöki kampány rendkívül költséges. Ő maga is egy jelentősebb összeggel járul hozzá ezekhez a költségekhez, amelyeket egy transzparens számlán vezetnek. Újságírói kérdésre elmondta, egyelőre egyetlen párttal sem állapodott meg arról, hogy a kampány során támogatni fogja őt.

Korčok kijelentette, 30 év szakmai tapasztalatát szeretné az ország érdekében latba vetni.  Úgy látja, a hazafiság fogalmát kisajátították azok, akik szerint a nyugat fenyegeti az országot, míg szerinte a nyugat-orientált politikusok is magukénak vallhatják ezt az értéket.

Reakciók

A korábbi külügyminiszter bejelentésére reagálva a Szövetség szóvivője, Pálinkás Évi lapunknak úgy nyilatkozott, pártjuk a jövőre esedékes köztársaságielnök-választáson saját jelöltet indít. „Ahogy ezt már korábban is mondtuk” – tette hozzá.

A parlamenti választáson a Kékekkel együtt induló Híd szóvivője, Magdeme Klára lapunkkal azt közölte, egyelőre a parlamenti választásra koncentrálnak, az államfőválasztás kérdésével majd csak ez után foglalkoznak. Ezzel együtt is kiemelik, hogy az elnöki tisztséget olyan személynek kell betöltenie, aki a demokratikus jogállamiság mellett kötelezi el magát, megtartja az ország nyugati irányultságát, illetve méltóságteljesen tudja képviselni Szlovákiát külföldön.

Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke is úgy nyilatkozott, számukra most sokkal fontosabb az, hogy a parlamenti választás után mi vár az országra, minthogy ki lesz a köztársasági elnök. Arra a kérdésünkre, támogatják-e Korčokot vagy önálló jelöltet állítanak, Simon azt válaszolta, ezzel most még nem foglalkoznak.

A volt külügyminiszter bejelentésére reagálva az OĽaNO azt közölte, üdvölzilk Korčok indulását. „Egyben reméljük, hogy a fináléban a demokratikus és korrupcióellenes érzelmű választók több jó jelölt közül választhatnak” – teszik hozzá. Az elnökválasztás Szlovákiában kétfordulós, a második körbe, vagyis a fináléba a két legtöbb szavazatot szerző jelölt kerül tovább. Az OĽaNO egyben hozzáteszi, a következő államfőtől azt várják, hogy nem szakad el a valóságtól és minden polgárt képvisel majd. „Nem csak a kedvenceit” – teszik hozzá.

Az Eduard Heger korábbi miniszterelnök nevével fémjelzett Demokraták közleményükben azt írják, értékelik, hogy az elnöki tisztségért egy nyugatbarát politikus száll versenybe. „Bízunk benne, hogy több ilyen jelölt lesz” – teszik hozzá. A Demokraták szerint azonban félő, hogy a Robert Fico vezette Smerrel az élen a Hlas, a szélsőjobboldali Republika és az SNS a parlamenti választás után, ha hatalomra kerülnek, átírják az alkotmányt, és megszüntetik az államfő közvetlen választásának intézményét.

(czg, br)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?