Ilyen volt Čaputová első 100 napja

caputova
Pozsony |

Gombaszögi beszélgetés és a közmédia magyar adásában adott interjú, de Orbán Viktor magyar miniszterelnök óvatos kritikája, a liberális demokrácia melletti kiállás is belefért. Ilyen volt az ország első női köztársasági elnökének, Zuzana Čaputovának a hivatalában eltöltött első 100 napja.

Hétfőn volt kereken 100 napja, hogy június 15-én beiktatták elnöki hivatalába Zuzana Čaputovát. Ezzel ő lett Szlovákia ötödik – és egyben első női – államfője. Az eseményen jelen voltak a meggyilkolt Ján Kuciak és Martina Kušnírová szülei, Robert Fico (Smer) korábbi kormányfő azonban nem vett részt az eseményen. Čaputová a beiktatásával kapcsolatban elmondta, minden szlovák állampolgár elnöke akar lenni. Konstruktív párbeszédet akar folytatni a kormánnyal, és aktív akar lenni belpolitikai téren is. Hivatalba lépése óta közel 10 külföldi látogatást tett már.

Prága és Brüsszel
A beiktatása után, június második felében első külföldi útja Csehországba vezetett. Ez a szlovák államfők számára egyfajta hagyomány. Itt találkozott Miloš Zeman cseh elnökkel. Bár a két politikus nézetei közismerten különböznek, a látogatás során nem kerültek elő a vitás kérdések. Čaputová inkább arról beszélt, még idén elfogadhatják a választási törvény módosítását, amelynek értelmében a külföldön élő szlovákok a következő elnökválasztáson már szavazhatnának.

A szlovák államfő Prága után Brüsszelbe látogatott. Miután megérkezett a NATO központjába, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt közölte, Čaputová által Szlovákia megerősítette a NATO, a biztonság megteremtése iránti egyértelmű elkötelezettségét.
Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság hivatalban lévő elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján a szlovák elnök a beiktatási beszédéből idézte azt a kijelentést, miszerint az Európai Unióra úgy tekint, mint „közös értéktérre”. Čaputová Szlovákia jövőjét az egységes és erős Európai Unióban látja. 

Čaputová: Nem vagyok Soros-ügynök
Július 10-én Čaputová keményen kritizálta Kínát az emberi jogok megsértése miatt. A kínai külügyminiszter szlovákiai látogatása után az elnök arról beszélt, nyugtalanítónak tartja, hogy a távol-keleti országban jogászokat és aktivistákat vett őrizetbe a karhatalom, valamint az etnikai és vallási kisebbségek kedvezőtlen helyzetére is felhívta a figyelmet. Čaputová Kínának szóló bírálatával szemben az SNS több politikusa, köztük Danko is szót emelt.

Július 11-én az elnök Budapestre látogatott. Čaputovát katonai tiszteletadás mellett a budai Sándor-palota előtt fogadta Áder János magyar köztársasági elnök. A szlovák államfő a V4-ek küldetéséről beszélt Áderrel. „Tájékoztattam az elnök urat arról, hogy az együttműködésünknek akkor van értelme, ha nem csak a regionális érdekeinket tarjuk szem előtt. Az együttműködésünknek a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság értékeiről kell szólnia. De az európai integrációnak is az értékeink között kell szerepelnie úgy, ahogy az abban a megállapodásban van, mely alapján létrejött a V4-es államok szövetsége. Mindezt azért, hogy ne úgy lássanak minket, mint akik az Európai Uniót gyengítik” – nyilatkozta Čaputová. Az államfő a magyarországi látogatásán hazugságnak nevezte azokat a magyar kormányhoz közeli sajtóban megjelent állításokat, hogy Soros György ügynöke lenne.

Čaputovát fogadta Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, de ez a találkozó az újságírók kizárásával történt és sajtótájékoztatót sem tartottak utána. A szlovák elnök a találkozó után azonban így nyilatkozott: „Meggyőződése, hogy az a liberális demokrácia, amely mindenkinek garantálja a jogegyenlőséget, a kisebbségek védelmének is a leghatékonyabb eszköze”. Čaputová ezzel közvetetten bírálta Orbánt, aki a liberális demokráciával szemben illiberális rendszert épít.

Magyarországi útja után Čaputová július 15-én Lengyelországba látogatott, ahol Andrzej Duda lengyel elnökkel tárgyalt. „Egyetértettünk abban, hogy a V4 fontos regionális szereplő a közös érdekérvényesítés szempontjából” – jelentette ki a szlovák elnök, és hozzátette, Szlovákia a legintegráltabb visegrádi ország. A két államfő egyetértett abban, hogy „a NATO egysége Szlovákia Oroszországhoz fűződő, nem javuló kapcsolatai miatt is fontos”. Čaputová sajnálatát fejezte ki emiatt, mert meggyőződése, hogy „szükséges lenne konstruktív viszonyokat fenntartani Oroszországgal”.

Čaputová és a magyarok
Az államfő a szlovákiai magyarok felé is szimbolikus lépéseket tett. Július 6-án kiderült, Simon Attila történész és Németh Ilona képzőművész lesznek a magyar tanácsadói. 

Čaputová elfogadta a Gombaszögi Nyári Tábor szervezőinek meghívását, és július 17-én egy nyilvános beszélgetésen találkozott a táborozókkal. Itt kijelentette, ha a parlament olyan törvényt terjesztene elé, amely megnyirbálná a kisebbségek jogait, ő megvétózná azt. Szerinte minden országnak nagyon oda kell figyelnie a kisebbségekre, mert megtörténhet, hogy a többségi nemzet figyelmen kívül hagyja jogos igényeiket. „Éppen ezért vagyok itt, és ezért tagjai a tanácsadói testületemnek az egyes kisebbségek képviselői” – mondta.

Ugyanezen napon a Pátria rádió is műsorára tűzte az elnökkel készített beszélgetését. Az államfő itt arról beszélt, elképzelhetőnek tartja, hogy megváltozzon az Alkotmány preambuluma, amely a „Mi, a szlovák nemzet ...” szavakkal kezdődik.

Nemzetközi látogatások
Az elnök július 25-én Párizsban járt, ahol a francia elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján közeli barátnak és szövetségesnek nevezte Franciaországot, és hangsúlyozta, hogy a két ország azonos értékeket vall. Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, Szlovákia az EU magjához tartozik, aminek egyik bizonyítéka Čaputová államfővé választása.
Čaputová augusztus 21-én, Csehszlovákia 1968-as megszállásának évfordulóján kétnapos látogatásra utazott Németországba. Berlinben találkozott Frank-Walter Steinmeier német elnökkel és Angela Merkel német kancellárral is. Merkel a szlovák politikai helyzet mellett a Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében folyó nyomozásról is kérdezte az elnököt.

Az államfő augusztus 30-án Ausztriába látogatott. Bécsben Alexander Van der Bellen osztrák elnökkel találkozott és kijelentette, a totalitárius rendszerben a szomszédos ország a reményt jelentette számunkra, hogy túl a vasfüggönyön létezik a szabad világ.

Čaputová szeptemberben Kijevben találkozott ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel. A szlovák elnök üdvözölte az ukrán államfő reformjait és azt, hogy konstruktív párbeszédre törekszik a kelet-ukrajnai konfliktussal összefüggésben.
A szlovák elnök ezen a héten hétfőn az ENSZ klímacsúcsán New Yorkban is felszólalt. „Az emberiség ma a történelem legjobb korszakában él, élvezi a fejlődés előnyeit, de elfelejtette megfizetni az adósságait a bolygóval szemben” – mondta a klímacsúcson Čaputová.

Petőcz: pozitív száz nap
Petőcz Kálmán korábbi genfi ENSZ-nagykövet, emberjogi szakértő Čaputová hivatalban töltött száz napjáról elmondta, az elnök külpolitikai vonalvezetését egyértelműen pozitívan értékeli. „Čaputová kiáll az ország euroatlanti irányultsága mellett, kiemeli a demokratikus értékek és az emberi jogok fontosságát. A New York-i klímacsúcson előadott beszéde is kiállja a próbát. Szerintem eddig nagyon jól képviseli az országot külföldön” – mondta Petőcz, aki szerint Čaputová belpolitikai téren is kiállt a kampányában hangoztatott értékek, a jogállamiságot erősítő intézkedések mellett. 

„Egyértelműen kifejti álláspontját, közben nem válik „aktivista” elnökké. Nem szeretné a kormányt vagy a parlamentet helyettesíteni, nem lépi túl a hatásköreit” – mondta. Ugyanakkor Petőcz kritikát is megfogalmazott: „Viszont nem nevezett ki maga mellé egy belsős, magyar nemzetiségű tanácsadót. A külső nemzetiségi tanácsadó szerv, amit létrehozott, nem az, amit a választások előtt többször is megígért.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?