Igazságos a bérleti díjak növelése?

traktor illusztráció

A Szlovák Földalap (SPF) megemelte a bérleti díjait annak a nagyjából kétezer mezőgazdasági vállalkozásnak, amelyek az alap tulajdonában levő földeken gazdálkodnak. Míg ez utóbbiak körében hatalmas a felháborodás, a gazdák egy része szerint az alap csak igazságosabbá tette a rendszert.

A Szlovák Földalap tulajdonában levő földeken nagyjából kétezer mezőgazdasági vállalkozás gazdálkodik, együttesen csaknem 400 ezer hektárnyi földterületen. A földalap a napokban szerződést íratott alá velük a bérleti díjak növeléséről, aminek köszönhetően az érintett mezőgazdasági vállalkozások szerint a földalap nagyjából 7–10 millió euró pluszbevételhez juthat.

Míg az érintett gazdák lázonganak, a földalap azzal érvel, hogy a bérleti díj növelésével csak orvosolni szeretné a bérleti díjak deformált rendszerét. Gabriela Bartošová, a Szlovák Földalap vezérigazgatója elmondta, hogy a deformált díjak előnyben részesítették a bérlőiket a többi mezőgazdasági vállalkozással szemben. Azt Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke is elismeri, hogy a földalapnak és az egyéb tulajdonosoknak fizetett bérleti díjak között hektáronkénti átlagban akár 100 eurós eltérés is lehet, ennek ellenére becstelennek nevezte a földalap döntését. Szerinte a mostani növelés komoly veszteségeket okozhat a termelőknek.

A bérleti díjak növelésével azokban a régiókban a legnagyobb az elégedetlenség, ahol mostanáig potom áron bérelhették a mezőgazdasági területeket a gazdák, tehát mindenekelőtt az ország északi járásaiban. Ezekben a régiókban akár 60–70 euró/hektáros bérleti díjakkal is találkozhattunk. „Az egyes járási földhivatalokban megvannak a hivatalos átlagárak, amelyek alapján viszonyítani lehet a bérleti díjakat, és azok szerint megszabni a piaci árat. A földalap a bérleti díj mostani növelésével lényegében csak igazodott az aktuális piaci árszinthez. Természetesen, egyik gazdának sem tetszik, hogy többet kell fizetnie a földterületekért, a földalapnak azonban a módosított bérleti díjakkal sem szabadna túllépnie a hivatalos kataszteri átlagárakat. A bérleti díjak növeléséről még folynak a tárgyalások, sok gazda azonban már aláírta az alap által elküldött új szerződést, mert nem akarják elveszíteni a bérelt földjeiket” – mondta el lapunknak Szalay Mihály magyarbéli gazda, aki négy kataszterben nagyjából 100 hektárt bérel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?