Idén Vrabec Mária kapja a MIDAS-díjat

Pozsony |

<p>Nem mindennapi eseménynek ad otthont Pozsony a hétvégén. Idén a szlovák fővárosban tartja éves közgyűlését a MIDAS, azaz a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete.</p>

A szervezet 11 évvel ezelőtt alakult a dél-tiroli Bolzanóban. Kezdetben csak 12 tagja volt, ám ma már 30 napilap tartozik a kötelékébe, köztük az Új Szó is. A  MIDAS az anyanyelven való tájékozódás lehetőségének fontosságára igyekszik felhívni a többség, illetve az uniós szervek figyelmét, emellett a kisebbségi napilapok közötti együttműködést, hálózatépítést, közös kezdeményezéseket is segítik. A szervezet életében az éves közgyűlés a legfontosabb rendezvény, minden évben más országban rendezik, Szlovákiában utoljára tíz évvel ezelőtt gyűltek össze a MIDAS vezetői.

Az éves munka értékelése mellett egy szakmai konferenciára is sor kerül, amelynek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a szlovákiai magyar kisebbség problémáival, valamint a politikai, jogi és szociális háttérrel, amely befolyásolja az itt élő magyarok mindennapjait. A pénteki konferencián előadást tart mások mellett Lovász Attila, az egyesített közmédiák (RTVS) nemzetiségi adásainak igazgatója, Hunčík Péter etnopszichológus, Petőcz Kálmán, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) vezetője, valamint finnországi és olaszországi előadókat is meghallgathatnak a résztvevők.

A közgyűlés fénypontja ezúttal is a Habsburg Ottóról elnevezett díj, valamint a  MIDAS-díj kiosztása lesz. Előbbivel az egyesület a kisebbségvédelem és a kulturális sokszínűség témakörökben kiemelkedőt nyújtó többségi nyelvű újságírókat jutalmazza, idén a The Guardian című brit lap munkatársa, Constanze Letsch veheti át az elismerést Habsburg Ottó fiának, Habsburg Károly főhercegnek a kezéből. A MIDAS-díjat minden évben egy-egy, a kisebbségi témában maradandót alkotó újságírónak adományozza a szervezet. Ezúttal lapunk és a Vasárnap munkatársának, Vrabec Máriának adományozzák a díjat a Malina Hedvig-ügyről írt, lapunkban megjelent cikksorozatáért.

A három nap során a nemzetközi vendégsereg disznótoros ebéden vesz részt, megkóstolhatják a kürti borokat, leckét kapnak rétesnyújtásból, és megcsodálhatják a tájegység néptáncait az Ifjú Szivek Táncszínház jóvoltából. A kínálatban pozsonyi városnézés és vidéki programok is szerepelnek. A konferenciával és a MIDAS közgyűlésével lapunk szombati számában foglalkozunk bővebben.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?