Híd-MKP: tilos a lejárató kampány

Pozsony |

<p>Nem született végleges együttműködési megállapodás, de folytatja a tárgyalásokat a Híd és az MKP a péntek esti tárgyalás után. Abban egyetértettek, hogy a megyei választásokkal kapcsolatos együttműködési tárgyalásokat megyei szinten kell megkezdeni, és nem indítanak egymás ellen megyeelnök-jelölteket a déli megyékben.&nbsp;</p>

Megnemtámadási szerződést kötött egymással a Híd és az MKP, a két párt elnökei által vezetett négytagú delegációk pénteken többek között abban egyeztek meg, hogy nem indítanak egymás ellen lejárató kampányokat. Ha ilyen mégis lenne, akkor az adott párt vezetőjének kell ezt „rendbe tennie”.

A tárgyalások legfontosabb témája a megyei választásokon való együttműködés volt, de Bugár Béla szerint a tét a hosszú távú együttműködés. „A megyei választások az első lépcső ahhoz, hogy lássuk, van-e lehetőség az együttműködésre a két párt között” – mondta lapunknak Bugár a megbeszélés után. A tárgyalásokat most megyei szinten folytatják mind az öt déli megyében. A legnehezebb feladat a közös képviselőjelölt-listák kialakítása lesz.

Abban sikerült előzetesen megegyezniük, hogy nem indítanak egymás ellen megyeelnök-jelölteket. Azt ugyan Bugár nem tartja kizártnak, hogy egyes megyékben csak a megyeelnök-jelölt személyében születhet megegyezés, de ezt nagyon kockázatosnak tartja. „Nagyon veszélyes helyzet lenne, ha például valamelyik megyében csak a megyeelnökjelöltben sikerülne megegyezni, a képviselőlista nem lenne közös. A képviselőjelöltek esetében egymás ellen kampányolunk, a megyeelnök-jelöltért pedig közösen?” – tette fel a kérdést a pártelnök. A lehetséges jelöltek személyére vonatkozó találgatásokat nem akarta kommentálni, azt sem erősítette meg, hogy Nyitra megyében a Híd, Nagyszombat megyében pedig az MKP indíthat elnökjelöltet.

A következő fordulóra március végén kerülhet sor. „A megyei szervezeteknek március közepéig ezt valahogyan le kell zárniuk, nekünk pedig március végéig meg kell egyezni” – mondta a pártelnök, mert szerinte a két párt együttműködése bővíthető lenne más partnerekkel is, ehhez viszont az MKP-val mielőbb meg kell állapodniuk.

KOMÁROM GÁTOLHATJA AZ MKP-HÍD EGYÜTTMŰKÖDÉST

Azt Kocur László, az MKP pártigazgatója is megerősítette lapunknak, hogy lesz folytatás, amelynek az MKP ad majd otthont. „A pénteki találkozóra tekinthetünk úgy is, mint az őszi, magyar-magyar párbeszéd folytatására, úgy láttuk, hogy eljött az ideje a politikai egyeztetésnek is – mondta lapunknak a pártigazgató. – A célunk az, hogy a jelenlegi erős magyar képviselet megyei szinten megmaradjon.” Szerinte a közeledés lassú lesz. „Attól, hogy a két párt vezetése 7 év több meddő próbálkozása után újra  tárgyalóasztalhoz ül, nem fog mindenki a másik nyakába borulni  – véli Kocur. – A tagságunknak várhatóan egy hosszabb folyamat lesz a békülés. Az mindenképpen jó kezdeményezés, hogy a tárgyalásokat regionális szintre delegálták a vezetők.” Azt elképzelhetőnek tartja, hogy március végén legyen a két párt vezetésének következő találkozója. Arra azonban nem lát esélyt, hogy minden megyében, minden járásban közös listát állítson a két párt. „Biztos, hogy nem lesz mind a 18 járásban egyezség, a korábbi tapasztalatok alapján várható, hogy a tömbben élők nem fognak megegyezni, Komáromban például ezt nehezen tartom kivitelezhetőnek” – mondta Kocur. Ez feltehetően a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásokat jelenti, illetve az Érsekújvári járás déli, párkányi részét. „A vegyes lakosságú járásokban nagyobb esélyt látok a megegyezésre” – véli a pártigazgató. Szkeptikus abban is, hogy sikerül-e megegyezniük a megyeelnök-jelölt személyében a két legnagyobb magyar lakosságú megyében – Nyitra és Nagyszombat esetében. „Az lenne a legjobb, ha ez sikerülne mindkét helyen, erre fogunk törekedni, keressük az útját annak, hogy hogyan tudnánk megfelelő jelöltet találni, aki mögé mindkét oldal jó szívvel be tud állni” – mondta a pártigazgató.

Próbáljuk elérni az MKP vezetőit, amint sikerül, bővítjük hírünket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?