Híd: az ellenzék nélkül is pontosan tudjuk, mit kell tennünk

Pozsony |

Az ellenzéki pártok felszólították a Hidat, hogy az emberrablási botrány miatt végre lépjen ki a kormányból, amit már a Kuciak-gyilkosság után meg kellett volna tennie. 

A Híd válasza: az ellenzék felszólítása nélkül is pontosan tudjuk, mit kell tenni.

„A Híd az ellenzék felhívása nélkül is tudja, hogy mit kell csinálnia. Az ügyből továbbra sem akar politikai hasznot húzni és csak a lényegre koncentrál – a vietnámi férfi elrablása ügyének minél előbbi objektív kivizsgálására. Se többre, se kevesebbre. Ennek érdekében továbbra is mindent megtesz” – áll a párt lapunknak küldött állásfoglalásában.

Az SaS ma felszólította Bugár Bélát, hogy elnöki kampányát ne kezdje azzal, hogy ismét megtéveszti Szlovákia állampolgárait, és vezesse ki a pártját ebből a „katasztrofális kormánykoalícióból”. Ľubomír Galko (SaS) parlamenti képviselő kijelentette: ez lenne a legbiztatóbb jelzés a tanúk felé, hogy ne féljenek elmondani az igazat, illetve a nyomozók felé is, hogy ne féljenek feltárni az igazságot. „Az lenne a legjobb, ha véget érne a Smer–SNS–Híd-kormányzása” – tette hozzá Galko.
 

Kapcsolódó cikkünk

Az ellenzéki képviselő szerint Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának hátterében az államot eluraló korrupció, kapzsiság és a bűnüldöző szervek tétlensége állt. Ugyanezek az okok állnak szerinte a vietnámi állampolgár Szlovákiából való elhurcolása mögött is. Galko úgy véli, Kaliňáknak Németországban kellene alávetnie magát hazugságvizsgálatnak, és több kérdésre kellene válaszolnia.
Jozef Rajtár (SaS), Galko képviselőtársa a sajtótájékoztatón elmondta: bebizonyosodott, hogy Denisa Saková (Smer) belügyminiszter Robert Kaliňák (Smer) volt miniszter jobbkeze, és komolyan kételkedik abban, hogy az ügyben objektív vizsgálat folyhat itt Szlovákiában. Úgy véli, Peter Pellegrini (Smer) kormányfőnek le kellene váltania Sakovát. Hozzátette: nagy szerencse, hogy a német nyomozókat Kaliňák nem tudja megvenni vagy befolyásolni. Rajtár szerint Szlovákia megérdemelné az előrehozott választásokat. (úsz, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?