Heger: Sikeres volt a találkozó Kollárral és Sulíkkal

heger k
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő sikeresnek tartja a Boris Kollár (Sme rodina) házelnökkel és Richard Sulík gazdasági miniszterrel, az SaS elnökével folytatott megbeszélést.

Leszögezte, hogy győzött a közös érdek, ez pedig a stabil és jól működő kormánykoalíció. Ezt az is bizonyítja, hogy az SaS ismét részt vesz a koalíciós tanácsokon, amit a kormányfő elengedhetetlennek tart a jó kormányzáshoz. Heger azt is leszögezte, hogy a kormánykoalíciónak vannak eredményei, és nincs miért szégyenkeznie. A személyes ellentétek és támadások miatt alakult ki negatív kép a kormánykoalícióról.

„Miniszterelnökként arról szeretném tájékoztatni a polgárokat, hogy tompítom a nézetkülönbségeket a kormányban, visszafogom az egyes koalíciós partnerek közti ellenségeskedést, ugyanakkor annak nem érzem szükségét, hogy napi szinten beszámoljak erről a nyilvánosságnak. Teszem mindezt annak érdekében, hogy teljesíteni tudjuk az ambiciózus kormányprogramunkat, hogy az ország történetében példa nélküli válságok ellenére jobb szociális és gazdasági helyzetben vezessük el az országot a következő parlamenti választásig” – jelentette ki a kormányfő.

Leszögezte, hogy a jelenlegi kormány, ellentétben az előzővel, nem fuldoklik a korrupciós ügyekben, és a nézeteltérések mögött csupán az egyes pártok támogatottsága, valamint választóik eltérő elvárásai állnak. Ezeket azonban szerinte kompromisszumok árán meg tudják oldani. Hozzátette, tudatában van annak és komolyan veszi, hogy a polgárok nemtetszéssel fogadják a koalícióbeli konfliktusokat és a személyes támadásokat. „Kormányfőként igyekszem jó példával elöl járni, kerülöm a személyeskedést és erre kérem a koalíciós partnereket is” – folytatta Heger.

Boris Kollár házelnök hétfőn kezdeményezett megbeszélést Hegerrel és Sulíkkal. Szavai szerint a kormányfő ígéretet tett Sulíknak, hogy Igor Matovič pénzügyminiszter, az OĽaNO elnöke felhagy a személyes támadásokkal. Arra a kérdésre, hogy Matovič miért nem vett részt a találkozón, Kollár azt válaszolta, el akartak érni valami eredményt és kicsit továbblépni. Hozzátette, a Sulík és Matovič közti ellenségeskedés, sőt ellenszenv miatt ők ketten talán már csak elvből sem egyeztek volna meg. Kollár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem Matovič háta mögött tárgyaltak, ő is tudott a találkozóról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?