Heger: Javulnak a vírusadatok, de a veszélyhelyzet marad

Eduard Heger
Pozsony |

Bár a járványhelyzet javulni látszik, de továbbra is marad a veszélyhelyzet, vele együtt pedig a korlátozó intézkedések – jelentette be Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter és ideiglenesen kinevezett egészségügyi miniszer. A kormány emellett több, koronavírussal kapcsolatos apróbb módosítást is elfogadott.

A veszélyhelyzet eredetileg március 19-én járt volna le, de a kormány a szerdai ülésén már el is fogadta a meghosszabbításáról szóló javaslatot, amely ezt követően a parlament elé kerül, a képviselők pedig várhatóan rövid időn belül megszavazzák.

A meghosszabbítás ezúttal is 40 napra érvényes. Eduard Heger szerint ez mindenki érdeke, hiszen a veszélyhelyzet biztosítja azt a jogi keretet, aminek köszönhetően az óvintézkedéseket fenn lehet tartani.

A kabinet emellett megszavazta az úgynevezett lex Korona nevű törvénycsomagot, amely számos apróbb változást hoz a járványkezelésben. Ilyen például, hogy a koronavíruson átesett betegeknek az egészségbiztosítók megtérítik a gyógyfürdőkben zajló kezeléseket. Ezt azonban csak akkor, ha az orvos elég súlyosnak ítélte meg a fertőzés lefolyását, vagyis a betegek állapota megköveteli az efféle gyógykezelést.

További újdonság, hogy a koronavírussal fertőzött személyekről gondoskodó egészségügyi dolgozók elhalálozása esetén a hozzátartozók több mint 58 ezer eurós kártérítést kapnak. A határozat visszamenőlegesen is érvényes, vagyis azok a személyek is megkapják az említett összeget, akiknek a hozzátartozója már a törvény érvénybe lépése előtt elhunyt. 

Eduard Heger

Több változás történt az oltási stratégiát illetően. A Szputnyik V-vakcina beadatásáért az eddigi jogszabályok szerint az orvosoknak kellett felelősséget vállalniuk, innentől viszont már az állam kezeskedik a beoltottak egészségügyi állapotáért. Emellett már a hajléktalanok, a Szlovákiában élő külföldi állampolgárok és az egészségbiztosítók adósai is jogosultak lesznek az ingyenes védőoltásra.

A tárca a krónikus betegek helyzetét is megkönnyítené: most már az általános orvosok is felírhatnak bizonyos gyógyszereket, melyekre korábban még csak a specialisták adhattak receptet. Újdonság vár az orvostanhallgatókra is: a kijárási tilalom alóli kivételek közé sorolták a szakmai gyakorlatukat.

Nem lesz gazdasági sokk

A kormány március 3-án fogadta el a lockdown szigorúbb változatát. Marek Krajčí (OĽaNO) korábbi tárcavezető úgy fogalmazott, az új korlátozások sikerességén fog múlni a gazdaság jövője is. Akkoriban ugyanis már több mint 4000 személy feküdt kórházban koronavírussal, vagy annak gyanújával, a napi halálesetek száma pedig meghaladta a 100-at. Krajčí azt mondta, ha a szigorítások március 21-ig nem hozzák meg a várt hatást, akkor az egész országot be kell zárni, beleértve a munkahelyeket is.

Eduard Heger viszont jó hírekkel szolgált: úgy tűnik, hogy az intézkedések beváltak, hiszen jelentősen javult a járványhelyzet, így a teljes lezárás ötletét is elvetették. Az ideiglenes egészségügyi miniszter azonban megjegyezte, ha továbbra is csökkenteni szeretnénk a járványügyi mutatókat, akkor fenn kell tartani a jelenlegi korlátozásokat.

tesztelés

Csökkenő mutatók

A járvány enyhe visszaszorulását jelzi, hogy a fertőzöttek számának heti átlaga 4716-ról 3943-ra csökkent. A reprodukciós szám az előző héthez képest nem változott, továbbra is 0,95 és 1 között van. Ez azt jelenti, hogy a két említett mutató már elérte azt a határértéket, aminek eredményeként az országos járványtérkép feketéből bordóba válthatna (előbbi esetében a határ 4000, az utóbbinál pedig 1,15). A bordó fázisba lépéshez még egy feltételnek kell teljesülnie: a kórházban kezelt személyek számának 3000 alá kellene csökkennie. Bár ez az adat is pozitív tendenciát mutat, a határérték elérése még távolinak tűnik – az előző héten még 4048 beteget tartottak bent, most viszont már csak 3756-ot. 

A járványhelyzet alakulását jelző mutatók szintén kedvezően alakulnak: a reprodukciós szám mellett fontos figyelni a mobilitást, ami a szigorú lockdown bevezetése óta nagymértékben lecsökkent. 

Feleannyi fekete járás

A pozitív tendencia a Covid-automata regionális járványtérképén is megfigyelhető: ezen a héten még 35 fekete besorolású járást jegyzett a minisztérium, a jövő héttől viszont már csak 20 lesz. A fekete régiók közül kikerültek olyan magyarlakta járások is, amelyek már a Covid-automata februári bevezetése óta a legrosszabb kategóriába tartoztak, ilyen például a Dunaszerdahelyi vagy a Galántai járás. Emellett egyel több a piros besorolású régió, a Késmárki, a Turdossini és az Érsekújvári járáshoz csatlakozott a Námesztói is. A piros régiókban a munkába járáshoz elég egy 14 napnál nem régebbi negatív teszteredmény. A bordó és a fekete járásokban viszont továbbra is egy 7 napnál nem régebbi tanúsítvány fog kelleni. 

járványtérkép
Érdekes

Járások besorolása jövő héttől

Fekete járások: Csacai, Alsókubini, Gölnicbányai, Homonnai, Korponai, Kiszucaújhelyi, Turócszentmártoni, Miavai, Vágújhelyi, Vágbesztercei, Puhói, Rozsnyói, Rózsahegyi, Szenicei, Szakolcai, Tőketerebesi, Trencséni, Stubnyafürdői, Garamszentkereszti, Zsolnai.
Piros járások: Késmárki, Érsekújvári, Námesztói, Turdossini.
A többi járás bordó besorolást kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?