Heger: A megújítási terv célja az egészségügy előremozdítása

Eduard Heger
Pozsony |

A kormány egyetért abban, hogy az egészségügynek reformra van szüksége. A megújítási terv célja, hogy az egész egészségügyi rendszer előbbre lépjen, és ez ne csak a nagy kórházakat érintse – közölte Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a második alkalommal megrendezett Az egészségügy látnokai (Vizionári v zdravotníctve) c. konferencián.

„Az egészségügynek meghatározott jövőképpel rendelkező, innovatív emberekre van szüksége ... Az egészségügy fontosságát a megújítási tervben is hangsúlyoztuk” – emlékeztetett Heger. Az egészségügybe másfél milliárd eurónak kellene érkeznie a megújítási tervből. „Bízom benne, hogy minden reformot, amelyet a megújítási tervbe belefoglaltunk, sikerül megvalósítanunk, főleg, ha mindnyájan összefogunk, és nem adjuk fel” – tette hozzá Heger.

Szerinte itt van az idő, hogy elkezdődjön az egészségügy megújítása, amelynek főleg az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségén kellene javítania. Heger ezért meg van róla győződve, hogy a kórházhálózat optimalizálásáról szóló reform, amelyen az egészségügyi tárca dolgozik, megfelelő, ezért támogatja azt. „A kormányban egyetértünk abban, hogy az egészségügynek reformra van szüksége. Hogy ez sötét vagy világos rózsaszínű lesz-e, abban még megegyezünk” – állapította meg Heger. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem fognak kórházakat megszüntetni.

A reform a fekvőhelyek modernizációjával összefüggő beruházásokkal számol, és újabb kórházak építésével. A reform célja Heger szerint az alapellátás megerősítése, vagyis az általános orvosoké, mégpedig úgy, hogy kórházba csak azok az esetek kerüljenek, amelyeknél ez elengedhetetlen. „Meg kell változtatni a rendszert és a menedzsmentet” – így Heger.

A kórházhálózat optimalizációja a tárca szerint meghatározza, hogy a páciens mire jogosult, azaz, hogy milyen típusú egészségügyi ellátást kell kapnia, a lakhelyétől milyen távolságra, az orvosi javallattól számított mennyi időn belül, milyen körülmények közt és milyen minőségben. Egy optimális kórházhálózat jön létre, amely a szükséges fekvőhelyek tényleges számából indul ki. Ezenkívül meghatározzák a hálózat kialakításának átlátható feltételeit, valamint központosítják a nehéz műtéteket.

A minisztérium szerint a rendszer úgy lesz beállítva, hogy a páciens garanciát kapjon arra, hogy az adott egészségügyi szolgáltatás egy bizonyos időkereten belül elérhető számára. Ugyanakkor a páciensnek arra is lehetősége lesz, hogy az egészségügyi szolgáltatók közül maga válasszon. A kórházakat a biztosított egészségügyi szolgáltatások alapján, és a műtéti beavatkozások nehézsége szerint is kategorizálni fogják. A fekvőhelyek számát is megemelik. Az egészségügyi tárca szerint ez úgy fog kinézni a gyakorlatban, hogy csak egy páciens lesz egy szobában, ami növelni fogja a komfortérzetet.

A reformmal kapcsolatos anyagot körülbelül augusztusban bocsátják tárcaközi egyeztetésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?