A legtöbben inkább hazai élelmiszereket vásárolnának, ha lenne belőlük elég a polcokon

élelmiszer k

Egy felmérés szerint a vásárlók közel háromnegyede a szlovákiai eredetű élelmiszereket részesítené előnyben.

A szlovákiai városokban és falvakban egyaránt érdeklődnek a hazai készítésű élelmiszerek iránt, ám az elérhetőségük továbbra sem kielégítő – derült ki a 2muse közvélemény-kutató ügynökség felméréséből.

A fogyasztók 76 százaléka inkább itthoni árucikkeket vásárolna, ám ezt nem tehetik meg, mivel nincs belőlük elég az üzletek polcain.

A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 59 százaléka úgy gondolja, a szlovákiai gyártmányú élelmiszerek a külföldi termékekhez képest sokkal megfelelőbb minőséggel rendelkeznek.

Emellett a válaszadók 57 százaléka úgy véli, a hazai termelők jobban odafigyelnek a biztonsági kritériumoknak, amiket be is tartanak.

A COOP Jednota szerint az élelmiszerekhez való korlátozott hozzáférés, különösen a kisebb szlovákiai településeken, komoly problémát jelent, amit a kormánynak minél hamarabb orvosolnia kellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?