Megkezdődtek a hárompárti tárgyalások

xy
Pozsony |

Robert Ficónak, a Smer elnökének alig egy hete maradt a kormányalakításra, a hétfői tárgyaláson Peter Pellegrinin (Hlas) kívül már Andrej Danko, az SNS elnöke is részt vett. A megállapodásról egyelőre hallgatnak, Michal Šimečka (Progresszív Szlovákia) szerint még él a remény a négyes koalíció létrehozására.

vezetői legfeljebb visszafogott nyilatkozatokat tesznek. A kormányalakítással megbízott Fico ezúttal nemcsak Pellegrinivel tárgyalt az együttműködésről, a hétfő reggeli találkozón már az SNS elnöke is részt vett. A megbeszélésről Danko távozott elsőként, nyilatkozni azonban nem kívánt. „Még nem zártuk le az egyeztetést, és addig nem is nyilatkozom. Folytatjuk” – jelentette ki Pellegrini.

Az aktuality.sk portál kérdésére, mit mond Šimečka ajánlatára, mely szerint hajlandó átengedni neki a kormányfői posztot, azt válaszolta: „egyelőre semmit”. Ezt megerősítette a progresszív párt elnöke is – a Hlas főnöke hivatalosan nekik sem reagált az ajánlatra. Šimečka úgy véli, továbbra is a Smer–Hlas–SNS alkotta koalíció a legvalószínűbb, jó jelnek tartja azonban, hogy egy héttel a választás után még nincs kizárva a Smer nélküli koalíció. „Átadtam az üzenetet Peter Pellegrininek, hogy kész vagyok lemondani a miniszterelnöki posztról a hipotetikus négyes koalícióban. A PS mindent megtesz azért, hogy életben tartsa a négyes koalíció reményét” – jelentette ki Šimečka azzal, Pellegriniéknek a párton belül is meg kell fontolniuk, mit lépnek. Hangsúlyozta, a párt álláspontja változatlan: ha a Hlas politikusa lesz a miniszterelnök, a belügyminisztériumnak a PS vezetése alá kell kerülnie. A liberális párt elnöke ezt elsősorban a négyes koalíció hitelességének megőrzésével indokolta. „A következő órákban, napokban találkozunk” – tette hozzá a PS vezetője, aki elárulta azt is, eddig kétszer találkoztak, de egyeztetett már Milan Majerskýval (KDH) és Richard Sulíkkal (SaS) is. „A megbeszélések haladnak, még nem ütköztünk olyan végzetes problémába, ami miatt ne tudtunk volna továbblépni” – értékelte Šimečka a tárgyalások menetét.

Fico hallgat

Fico a hétfő reggeli találkozó után megismételte, amíg nem egyeznek meg, addig nincs miről tájékoztatni. „A Smer a Hlasszal és az SNS-szel való kormányzást részesíti előnyben, erre összpontosítunk. Keressük a lehetséges megoldásokat, arról nem nyilatkozom, hol tartanak a megbeszélések” – mondta Fico, hozzátéve, nyugalomra van szükségük a tárgyaló feleknek. Megjegyezte, a majdani kormány intézkedéseire összpontosítanak, s éppen ezért nagyon összetett a tárgyalás. „Ha olyasmivel kezdenénk, hogy miként osszuk fel az országot, semeddig sem jutnánk” – szögezte le Fico.

A hétvége folyamán az SaS tagjai a közösségi médiában felvetették, hogy a Progresszív Szlovákiának még nagyvonalúbb ajánlatot kellene tennie, s akár a belügyminisztérium vezetését is át kellene adnia a Hlasnak. Mária Kolíková (SaS) volt igazságügyi miniszter bejegyzésében rámutatott, ez az alternatíva még mindig jobb annál, hogy az igazságügyi minisztérium és a belügyi tárca is a Smer irányítása alá kerül. „Ezen a Progresszív Szlovákiának el kell gondolkodnia. A jogállamiságért és a demokráciáért folytatott küzdelem ilyen kompromisszumokon alapul” – véli Kolíková. Hangsúlyozta, a legrosszabb forgatókönyv az, hogy mindkét tárca Fico kezébe kerül. „A PS, a Hlas, a KDH és az SaS koalíciójában a hatalmi minisztériumok és a biztonsági erők elosztása észszerű egyensúlyt kaphat, még akkor is, ha a belügy a Hlashoz kerül” – zárta.

Zuzana Čaputová államfő hétfőn folytatta az egyeztetést a parlamentbe jutott pártok vezetőivel – előbb Dankót, majd Sulíkot fogadta az elnöki palotában. A Szlovák Nemzeti Párt vezetője a találkozó után elmondta, megkérdezte Pellegrinitől, eldöntötte-e már végre, hogy pártja a Smerrel vagy a PS-szel köt koalíciót. Danko szerint a három párt között még folynak a tárgyalások. „Ha Pellegrini végleg befejezné a tárgyalásokat Šimečkával, akkor jobban mennének az egyeztetések” – hangsúlyozta. Megjegyezte, pártja nem köti posztra vonatkozó követeléshez a koalícióban való részvételt, valamint bízik benne, hogy Pellegrini megértette: a hármas koalícióban ő lehet a parlament elnöke, Fico pedig a miniszterelnök. Danko elmondta, Čaputová biztosította afelől, nem személyes ellenszenvből, hanem komoly okokból, például folyamatban lévő büntetőeljárás miatt blokkolná az SNS miniszterjelöltjeit. Čaputová vasárnap a Markíza televízió műsorában beszélt arról, hogy gondot okozna a jelölés, ha az adott személy ellen büntetőeljárás folyik.

Kompromisszum

Sulík megerősítette, véleménye szerint Fico visszatérését úgy lehet megakadályozni, ha a miniszterelnöki szék mellett a belügyminiszteri posztot is megkapja a Hlas. „Olyan ajánlatot kell tennünk Pellegrininek, amit nem tud visszautasítani, illetve nem akar majd visszautasítani, vagy nagyon nehezen mond rá nemet” – jelentette ki az SaS elnöke. Leszögezte, a konzervatívok és liberálisok közötti értékrendbeli különbségek jelentik a legkisebb problémát a Hlasszal való koalíciókötés terén. Meggyőződése, hogy a PS-szel és a KDH-val is képesek kompromisszumot kötni.

(Tasr, RTVS, Aktuality.sk) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?