Három szélsőséges megyefőnök is lehet

<p>Bár az ĽSNS vezetője egyelőre még nem jelentette be, hogy megpróbálja megvédeni megyefőnöki posztját, az már most valószínűnek tűnik, hogy akkor sem ússzuk meg szélsőjobbos jelölt nélkül, ha Kotleba végül nem méretteti meg magát.</p>

Ha beigazolódna a legsötétebb katasztrófa-forgatókönyv, akár három megyében is szélsőjobboldali politikus veheti át a megye irányítását. Marian Kotleba mellett ugyanis „szárnysegédje”, az ĽSNS második embere, Milan Uhrík is megyefőnöki posztra vágyik, méghozzá Nyitra megyében. Ők ketten ugyan még nem jelentették be indulásukat, ám a szlovákiai szélsőséges szcéna egyik legismertebb és leghírhedtebb alakja, Marián Magát igen: ő Zsolna megyében száll majd harcba a posztért.

A 88-as visszatér

Magát a Vzdor Kysuce – az erős gyanú szerint orosz finanszírozású – szélsőséges paramilitáris csoport egyik alapítója volt, – és míg Kotlebáék általában kétértelműen, félreérthetően fogalmaznak, ő nem tesz lakatot a szájára. Nyíltan élteti Hitlert és a Harmadik Birodalmat, tagadja a holokausztot. Korábban közeli kapcsolatot ápolt Kotleba köreivel, és az ĽSNS tavalyi választási listáján is helyet kapott, a neonáci szimbolikából ismert 88. helyen indult. A választások után azonban a maga útját járta, és már régóta beszéltek arról szélsőséges körökben, hogy Kotleba sikerén felbuzdulva szerencsét próbál a Zsolna megyei választásokon. Magát indulását nemrég jelentette be a Facebookon – oldalát egyébként azóta letiltották, az utóbbi napokban ugyanis indulásának bejelentése mellett volt ideje több élesen antiszemita posztot is közzétenni.

Radovan Bránik szélsőségesség-szakértő szerint Magát a közösségi médiában és terepen is komolyabb, tisztább politikai profillal rendelkezik, mint a szélsőségesek többsége, Kotlebát is beleértve – nagyon aktív ugyanis, főleg a fiatalok között, és nyíltan vállalja nézeteit. Ennek ellenére a szakértő úgy gondolja, Magátnak nincs sok esélye a posztra, legfeljebb csak rendkívül alacsony részvételi arány mellett. A neonáci politikus képviselőként is megméreti magát, itt azonban már jóval több esélye lehet bekerülni a Zsolna megyei közgyűlésbe. Persze csak akkor, ha két folyó bírósági büntetőügyében nem ültetik le. 2012-ben ugyanis lakásában náci jelképeket találtak, melyeket Magát az interneten értékesített – ezért háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélheti őt a Csacai Járásbíróság. Ugyanez a bíróság február elején három év feltételes szabadságvesztésre ítélte tiltott fegyverviselés miatt, ám Magát fellebbezett. Ha jogerősen elítélik, nem jelöltetheti magát a megyei választáson, s ha már megválasztott megyefőnökként meszelnék el, elvesztené posztját.

Kotlebáék taktikáznak

Bár sokáig egyértelmű volt, hogy Marian Kotleba újra elindul a megyefőnöki posztért Besztercebánya megyében, az utóbbi napokban olyan spekulációk reppentek fel, hogy mégsem méretteti meg magát másodszor, mivel fél a vereségtől, ami nagy presztízsveszteség lenne számára. Ez azért tűnik furcsának, mert az elmúlt négy évben Kotleba saját rokonait, közeli embereit ültette a kulcsposztokra, és többször is felmerült, hogy korrupt módon kezdett üzletelni, visszaélve helyzetével – ügyeiről gyakran cikkezett a sajtó. Kotleba azt ígérte, hogy a választás napjának kihirdetése után válaszol arra a kérdésre, elindul-e újra, ám ez azóta sem történt meg. Grigorij Mesežnikov politikai elemző úgy gondolja, Kotleba a jelen állás szerint – ellenjelöltjei, Stanislav Mičev, Martin Klus és Ján Lunter összefogása esetén – minden bizonnyal elvesztené a választásokat. „Más dolog elveszíteni a választásokat, és más dolog el sem indulni” – mondja az elemző, aki szerint Kotleba számtalan indokot találhat magának, miért nem indul el. „Magyarázkodhat azzal, hogy a poszt feleslegesnek bizonyult, a kormány ignorálta őt, vagy nyomást gyakorolt rá, és inkább a parlamentre koncentrálna” – véli Mesežnikov, aki szerint a megyei biznisz fenntartása csábító lehet ugyan a megyefőnöknek, ám annyira nincs rászorulva, az ĽSNS választási eredményéért ugyanis több millió eurót kapott az államtól.

Kotleba ugyanakkor a hírek szerint kampányüzemmódba kapcsolt, és több rendezvényen is feltűnt a megyében. Radovan Bránik úgy gondolja, a szélsőséges megyefőnök kivár, taktikázik. „Szerintem el fog indulni, csak izgalomban tartja a választóit kivárásával, és figyeli a reakciókat, visszajelzéseket” – magyarázta.

Gyenge láncszem

Bránik szerint ugyanez az oka, hogy bár az ĽSNS második embere, Milan Uhrík is régóta sejteti, hogy harcba száll Nyitra megye elnöki posztjáért, ő sem állt még elő a farbával, és egyelőre nem jelöltette magát. Uhrík jelenleg amellett, hogy parlamenti képviselő, Kotleba hivatalvezetőjeként dolgozik a besztercebányai megyeházán. A párt alelnöke szerepel a legtöbbet a sajtóban, az ĽSNS szóvivőjeként is dolgozik, és általában ő szerepel a vitaműsorokban is. Ő testesíti meg a pártban a „mérsékelt szakpolitikus” figuráját, bár nem áll tőle távol az agresszívan szélsőséges retorika, és szakértői véleményeit rendszeresen darabokra szedi a sajtó és nevetségessé teszik politikai ellenfelei. Már hónapok óta feltűnik Nyitra megyei akciókon, és óriásplakátokról is mosolyog.

Bránik szerint ugyanakkor ő a legkevésbé esélyes jelölt a három szélsőséges közül. Annak ellenére, hogy a sajtóval dolgozik, és ismertnek számít, nem karizmatikus, ráadásul nem vezető-, inkább hivatalnoktípus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?