Három hét múlva tisztújítás

Pozsony |

<p>Az MKP Országos Tanácsa szombaton elfogadta Csáky Pál elnök és a párt elnökségének lemondását, új elnököt és elnökséget július 10-én választ a párt. Visszavonulóban van DurayMiklós alelnök. Farkas Iván, a párt ideiglenes elnökségének vezetője nem zárta ki az együttműködést a Híddal.</p>

Csáky Pál leköszönő pártelnök nem lett tagja az ideiglenes elnökségnek, amely a rendkívüli kongresszusig vezeti a pártot. A kongresszus feladata lesz az új elnök és az elnökség megválasztása. „Az új elnökség szűkebb lesz a korábbinál, tekintettel a megváltozott körülményekre - mondta Farkas. - A kongresszus gyors összehívásával jelezni akarjuk, hogy gyors változásokat akarunk, gyors személyi korrekciókat a párt vezetésében és korrekciókat a párt alapszabályában, esetleg programjában.“ Szerinte a kongresszus gyors összehívását indokolják az őszi önkormányzati választások, a párt szeretne minél jobban felkészülni erre a megmérettetésre. Az ideiglenes elnökség két tagját, Berényi Józsefet és Bárdos Gyulát politikai szóvivővé nevezte ki az OT. „Az ő feladatuk lesz, hogy reagáljanak az aktuális politikai eseményekre, akár a kormánykoalíció létrejöttére vagy a kormányprogram elfogadására“ - magyarázta Farkas.

Csáky megy, Duray marad?
Farkas nem tudta megmondani, hogy Csáky indul-e az elnökválasztáson, Csáky Pált nem tudtuk elérni. „Nem zárható ki semmi, de a vita menetéből és az elnök önkritikus hangvételéből úgy gondolom, nem valószínű, hogy újra megpályázza az elnöki posztot“ - véli Farkas. Visszavonulóban van Duray Miklós leköszönő stratégiai alelnök is. „Duray Miklós a korára való tekintettel leszűrte a választás eredményéből a következtetéseket, bejelentette, a kongresszuson nem jelölteti magát semmilyen tisztségre“ - mondta Farkas. Duray ennél homályosabban fogalmazott lapunknak, nem zárta ki ugyanis, hogy maradna a párt vezetésében, ha erre felkérést kapna.
„Gútai és pozsonyi“ nyilatkozatok
Az országos tanács nagyjából összefésülte a szombati ülés előtt megjelent nyilatkozatokat, elképzeléseket, de egyben engedte azt is, hogy a leköszönő elnökség megőrizze többségét az ideiglenes elnökségben. Annak ugyanis tagja Berényi József elnökhelyettes, három alelnök és Csúsz Péter elnökségi tag, vagyis a tagok többsége. Ennek ellenére Pomichal István, a pozsonyi kezdeményezés képviselője elégedett. „Kis módosításokkal az országos tanács azonosult a beadvány négy pontjával, tehát elfogadta az elnökség és a pártelnök lemondását, felmentette tisztségéből Peczár Károlyt, meghozta a döntést a rendkívüli kongresszus időpontjáról is, abban az intervallumban, ahogy azt mi kértük - magyarázta Pomichal. - Továbbá létrehozta a kilenctagú előkészítő csoportot beadványunkhoz képest kis módosítással.“ A gútai nyilatkozat sokkal általánosabb dokumentum, így annak még könnyebb volt eleget tenni. Aláírói közül Király Zsolt és Csúsz Péter is tagja lett az ideiglenes vezetésnek.

MKP-Híd együttműködés
Farkas nem zárta ki az együttműködés lehetőségét a Híddal, de egyelőre csak helyi szinten tartja ezt elképzelhetőnek. „Helyi szinten, egyes városokban, falvakban felmerült az igény az együttműködésre, tekintettel a helyhatósági választások közelségére, azonban az országos vezetés szempontjából nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel - mondta Farkas. - Az elnökség szempontjából ez későbbi feladat lesz.“ A közgyűlés gyors összehívásának egyik oka is a közelgő helyhatósági választás. „Lehetőséget akarunk teremteni más pártokkal való tárgyalásokra, de meg akarjuk szólítani eddigi polgármestereinket és helyi képviselőinket, hogy maradjanak sorainkban, jelezni akarjuk, hogy az MKP tovább dolgozik“ - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?