Ha a parlament letöri az elnök vétóját, a KDH az Alkotmánybírósághoz fordul

Milan Majerský

Ha a parlament letöri az elnöki vétót, a KDH fontolóra veszi, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul. A kereszténydemokraták szerint az úgynevezett hatásköri törvény módosítása rendkívül káros az országra nézve – tájékoztatta TASR hírügynökséget Lenka Halamová, a KDH szóvivője.

„Jó hír Szlovákia számára, hogy az államfő megvétózta a kompetenciatörvényt, amely új sport- és idegenforgalmi minisztérium létrehozását célozza, és radikálisan megváltoztatná az államigazgatás felépítését" – mondta Milan Majerský, a KDH elnöke.

Majerský hozzátette, a sport és a turizmus támogatása rendkívül fontos a KDH számára. Szerint ha a koalíciónak is fontos lenne, akkor a megfelelő törvényalkotási folyamat szerint járna el, és minden hiányosságot kiküszöbölne, hogy az új minisztérium valóban szolgálja a célokat. „Az SNS, a Smer és a Hlas azonban egy új minisztérium létrehozásának álcája alatt próbál számos szervezeti struktúrát megváltoztatni, a neki megfelelő stílusban – tele hibákkal, szakértői egyeztetés nélkül, és gyorsított eljárásban" – jelentette ki Majerský.

Hozzátette, a kormány megpróbálja keresztülvinni, hogy széleskörűen megváltoztathassa az államigazgatási szervek struktúráját, a hatóságok vezetőinek kinevezésére és leváltására vonatkozó szabályokat, valamint beavatkozna ezek függetlenségébe.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedden megvétózta az ún. hatásköri törvényt és újratárgyalásra visszaküldte a parlamentbe. Több kifogása is volt a törvény egyes rendelkezései, és elfogadásának módja ellen. A törvény keretében január 1-jétől tervezték az új idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?