Gröhling bemutatta Čaputovának az oktatási reformot

Branislav Gröhling
Pozsony |

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter kedden bemutatta Zuzana Čaputová államfőnek az oktatási reformtervezetet. Ezt az elnök asszony úgy értékelte, mint az oktatás „korszerűbbé és színvonalasabbá tételének szolid alapját”.

„Úgy tekintek a miniszternek az igazgatással, a digitalizálással, a tantervi reformmal, az óvodai neveléssel, a felsőoktatás reformjával és a tanárok pozíciójával kapcsolatos terveire, mint az oktatás korszerűbbé és színvonalasabbá tételéhez szükséges szolid alapra. Ennek célja a minden gyerekben, tanulóban és hallgatóban rejlő potenciál kibontakoztatása” – fejtette ki az államfő.

Hozzátette: a reform elindítását segíthetik az újjáépítési alapból nyert jövőbeni források is. Erről a miniszter rövidesen részletes tájékoztatást ad.

Az államfő értékelte, hogy a miniszter és a csapata aktív a világjárvány körülményeihez igazított oktatás területén is, továbbá arra is gondot fordít, hogy a legkiszolgáltatottabb csoportok számára is elérhető legyen az oktatás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?