Gröhling: 6 millió euróval támogatjuk az iskolákat

Branislav Gröhling
Pozsony |

Hatmillió eurót különített el saját tartalékaiból az iskolák támogatására az oktatásügyi minisztérium. A pénz felét digitalizációra költik, amiben elsőbbséget élvez az alapiskolák alsó tagozata. Kétmillió euró jut az iskolai étkezdékre, 400 ezer euró könyvvásárlásra és az iskolai könyvtárak támogatására. Az óvodák 500 ezer eurót kapnak segédeszközök vásárlására – tájékoztatott az oktatási minisztérium kommunikációs osztálya.

„Fokozatosan vissza kell térnünk az iskolába, de a járvány még nem ért véget. Még nem jelenthetjük be az örömhírt, hogy a gyerekek visszatérhetnek az osztályterembe. De mi a minisztériumban az oktatás színvonalának emelésén dolgozunk, ezért örülök, hogy hatmillió eurós beruházást jelenthetek be” – mondta Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter. Emlékeztetett arra is, hogy a minisztérium már 2020-ban is hatmillió eurót költött az iskolák digitalizációjára. „Most további hárommillió eurót fektetünk be. Ezen felül még egy 20 milliós beruházást tervezünk európai pénzekből, amiről, remélem, még ebben a hónapban bejelentést tehetek” – mondta Gröhling.

Az iskoláknak nem kell pályázniuk a támogatásért, automatikusan megkapják a pénzt. Az összeget a tanulók száma alapján osztják el.

A könyvtárfejlesztésre 400 ezer eurót szánnak. Egy iskola maximum 800 eurót kaphat erre a célra, a minisztérium becslései szerint 530 iskola kaphat támogatást.

Az iskolai étkezdék és a konyhák korszerűsítésére is költenek. 2020 végén 750 ezer eurót költött a minisztérium erre a célra, most további kétmillió eurót különít el. Egy pályázó maximum 5000 eurót kaphat, legfeljebb 420 étkezde részesülhet ilyen támogatásban. „Megváltoztattuk a törvényt és a pályázati rendszert, most először állami, magán- és egyházi iskolák is pályázhatnak támogatásra” – tette hozzá.

Oktatási segédeszközök vásárlására 500 ezer eurót különített el a minisztérium, óvodánként legfeljebb 1000 euró hozzájárulás igényelhető.

A digitális technológiák vásárlására az iskolák automatikusan megkapják a pénzt, a másik három támogatási pályázatot az oktatási minisztérium honlapján teszik közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?