Gorilla-ügy - Gašparovič szerint rossz volt a banános akció címzettje

Pozsony |

<p>Ivan Gašparovič szerint nem a megfelelő helyen fejezték ki elégedetlenségüket a Gorilla-ügy miatti pénteki pozsonyi tüntetésnek azok a résztvevői, akik banánt dobáltak az elnöki hivatalnak helyet adó Grassalkovich-palota udvarára. Az államfő szerint ezek a tiltakozók eltévesztették a címet.</p>

"Ha az elnöknek nem volna érdeke a Gorilla-ügy felderítése, kedden talán nem mentette volna fela  titoktartás kötelezettsége alól Karol Mitríket, a titkosszolgálat igazgatóját, akit a nyomozók meg akarnak hallgatni a Gorilla-üggyel kapcsolatban" - érvelt Marek Trubač elnöki szóvivő.

A pozsonyi Sznf téren kezdődő tüntetés résztvevői (illetve azok egy része) előbb az elnöki palotához, majd onnan a parlament elé vonult. Közben a többi közt azt kiabálták a korrupciógyanús ügyre utalva, hogy "Szégyen!", "Távozni!", és mindkét középület környékén banánt dobáltak szét.

A tüntetők követelték, hogy a március 10-i előrehozott választásokat szeptemberre halasszák el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?