Gorilla - a Smer nem érti, miért tüntettek a székházánál

Pozsony |

<p>A Smer-SD nem érti, miért tiltakozott néhány tucat ember péntek este a párt pozsonyi székházánál a Gorilla-ügy kapcsán.</p>

"A Gorila-ügy a második Dzurinda-kormány ügye, vagyis arra az időszakra vonatkozik, amikor a Smer-SD ellenzékben volt" - hangsúlyozza szombati nyilatkozatában Erik Tomáš, a párt sajtóosztályának igazgatója.

Figyelmeztet: Robert Fico Smer-elnök neve nem szerepel az iratokban, ellentétben több jobboldali pártvezetőével, akik ezzel politikai téren diszkvalifikálták magukat. Sőt, az szerepel az iratokban, hogy a Penta pénzügyi csoport 20 millió koronát akart elkülöníteni a Fico-párt felszámolására, valamint az, hogy Jaroslav Haščák, a pénzügyi csoport egyik társtulajdonosa panaszkodott: Robert Fico nem akar találkozni vele.

Tomáš emlékeztetett, hogy a Fico-kormány a Pentához való viszonyulását a pozsonyi repülőtér privatizációjának leállításával és az egészségbiztosítók haszonképzésének megakadályozásával is megmutatta.

"Érdekes az a tény, hogy az említett nem hivatalos akció a KDH és a Híd székhelyére nem irányult, mert e pártokkal kapcsolatban a Gorilla-aktákban súlyos gyanú merül fel" - olvasható a Smer állásfoglalásában.

Néhány tucat tüntető péntek este tojással dobálta meg az SDKÚ-DS központi irodájának is helyet adó épületet. Azt követően vonultak a ružinovi kultúrház elé, hogy hivatalosan befejeződött a Gorilla-ügy miatti pozsonyi tüntetés.

A rendőrök körbevették az épületet, hogy a tüntetők teljesen ne közelíthessék meg. Néhány perccel később elhangzott a felszólítás: "Gyerünk Ficóhoz!", vagyis azt tervezték, hogy a Smer-SD székházához vonulnak. A rendőrök ide sem engedték őket. A tiltakozók ilyen és ezekhez hasonló jelszavakat skandáltak: "Ficót börtönbe!", Elég volt a gorillákból!" és "Szégyelljétek magatokat!"

A rendőrségnek nem kellett beavatkoznia. A tojások miatti rendetlenséget mindkét helyen dokumentálták, és vagyon elleni kihágás ügyében vizsgálat indult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?